A szülőtípusok hatféle érzelmi gondoskodás csoportra oszthatók aszerint, hogy mennyire segítenek a gyermek önbecsülését és önbizalmát építeni. Ismerd meg ezeket, köztük a törődő gondoskodást!
Előzmény: A gyermekek érzelmi fejlesztése témájában indítottam nemrég zárt csoportot. Célunk megérteni, hogy miként formálhatjuk gyermekünk érzelmi életét, hogy kiegyensúlyozott, boldog felnőttekké váljanak. Ehhez azonban először saját magunkat kell megismerni szülőként, megnézni, hogy milyen minták hatottak ránk gyermekkorunkban. A nulladik lépés pedig az, hogy merjük elkezdeni megvizsgálni a saját szüleink stílusát, meglátni, hogy milyen érzelmi közegből indultunk. És ha szeretnénk másként csinálni, mint felmenőink tették, akkor azt csak önismeretre nyitottan van lehetőségünk.
Itt van szó az elutasító szülőtípusról, itt az érzelmileg érett szülőtípusról. Az alábbi írás pedig szintén segíthet tisztázni, hogy milyen érzelmi közegben nőttél fel, és ezekből mennyit viszel tovább szülői és felnőtt életedbe.
Szülőtípusok: a hatféle érzelmi gondoskodás
a „Felnövekedni újra” című szakirodalom szerint a szülői érzelmi gondoskodás alapján a következő szülőtípusok léteznek:
- Bántalmazás
- Feltételhez kötött törődés
- Aktív törődés
- Támogató törődés
- Túlzott engedékenység
- Elhanyagolás
Ebből a hat stílusból, ha a te szüleid képesek voltak az aktív törődést és/vagy a támogató törődést nyújtani számodra, akkor nagy valószínűséggel stabil érzelmi alapokra épülhetett a később felnőttkorod. A szülőtípusok közül a többi nem a legszerencsésebb:
- a bántalmazást azt gondolom ma már nem kell részletezni,
- a feltételhez kötött törődésnek benne van a nevében, hogy csak akkor kap a gyerek gondoskodást, ha azt valamivel kiérdemli,
- a túlzott engedékenység egyfajta túlzásba vitt anyáskodást jelent, ami valójában nem a gyerekről szól, hanem a szülőről
- az elhanyagolás pedig olyan törődés, ami nem veszi észre a gyerek érzelmi vagy fizikai szükségleteit sem, mert a sajátjával van elfoglalva
Aktív törődés és támogató törődés
Ha neked ilyen volt az egyik vagy mindkettő szülőd, akkor gyermekként azt tapasztalhattad, hogy amikor valami nagyon bántott vagy rosszul esett számodra, akkor a szüleid minden figyelmüket rád fordították. Ha úgy érezték, hogy nem tudsz magadon az adott helyzetben segíteni, akkor közbeléptek, és tetteikkel a szükségleteidre válaszoltak (aktív törődés). Ha tudták, hogy képes vagy megoldani a helyzetet – például már megtanították, hogy hogyan kezeld le magadnak a bicikli esés után a térdhorzsolásodat – együtt érzően megkérdezték, hogy ellátod-e a sebedet, vagy szeretnéd-e, hogy segítsenek (támogató törődés).
Mindkét esetben azt a belső üzenetet kaptad, hogy szeretnek, szeretetre méltó és fontos vagy, miközben megkönnyebbültél és biztonságban érezted magad. Az önbizalmad és önbecsülésed fokozatosan vált egyre erőteljesebbé szüleid mellett.
A törődő szülői stílus olyan, amit minden kisgyermek méltán érdemelne meg. Az ilyen szülők elfogadják és támogatják a gyermekeik érzéseit. Megmutatják, hogy fontosak és szeretetre méltók. Az érzelmi érettségüket szemlélve pedig belőlük is sugárzik a boldog belső gyermek, ami egy erőteljes alap lehet a gyermekük számára is felnőttkorukban.
- Az aktív és támogató törődés nem elkényeztetés!
Persze ne keverjük össze a fenti példát azzal, amikor azt mondjuk egy szülőre, hogy elkényezteti a gyereket. Ez utóbbi a túlzott engedékenység, ami olyan anyáskodás, amiből túl sokáig és túl sokat adnak. Nem a gyerekről szól, hanem a szülő nézőpontjáról. Ez a szülői stílus az érzelmileg éretlen kategóriába tartozik. A gyereket állandó függő helyzetbe hozza a szülővel szemben, nem tanít meg az önmaga és mások iránti felelősségvállalásra, önállóságra, a felnövekedésre.
Határok meghúzása, érzelem kezelés
- Határok meghúzása
Az aktív és támogató törődést nyújtó szülőtípusokat az különbözteti meg a többitől, hogy képes meghúzni a határokat, tartani a kereteket. Tehát túl azon, hogy együttérzéssel fordul a gyereke érzelmi élete felé, amikor észleli, hogy szükség van rá, kirakja a stop táblát, meghúzza a határokat.
Például ha sebes lett a lábad valami miatt, és már lekezeltétek, már kevésbé fáj, de te annyira zaklatott állapotba kerülsz mégis, hogy folyamatos üvöltéssel vonulsz végig a pláza folyosóján, akkor a szüleid mondjuk elismerik a fájdalmadat, és hogy idő kell amíg csillapodik. De azt is közlik határozottan, hogy nem engedik, hogy a plázában ilyen hangosan ordíts. Otthon még kiabálhatsz egy picit a négy fal között, de a fájdalmad nem jogosít fel arra, hogy az egész pláza veletek foglalkozzon.
Ám ha valóban olyan fájdalom ért, olyan seb keletkezett, amiből a szüleid látják, hogy ennek fele sem tréfa, és tudják, hogy valóban ordítanod kell a fájdalomtól, akkor inkább felkapnak, és magukhoz szorítva rohannak veled kifelé a plázából a sürgősségire és/vagy hívják a mentőket.
Ugye érezhető a különbség?
- Elfojtás helyett érzelmet kezelni tanítanak
Mindkét esetben el van ismerve a fájdalmad, mindkét esetben a szülők képesek belehelyezkedni az érzéseidbe, és amikor azt látják, hogy szükséges korrigálni a fájdalmadból fakadó reakciót (üvöltés a plázában), akkor meghúzzák a határt, miközben nem kell lemondanod az üvöltésről, csak éppen azt otthon, a négy fal között teheted meg, de ott is csak kis ideig. Ezzel pedig azt is megtanítják, hogy képessé válj elkezdeni uralkodni a fájdalmadon. Nem érzelmet elfojtani tanítanak („ne üvölts már Pistike, egy ilyen semmiség miatt!”= az amit érzel Pistike butaság, semmiség, tehát nincs is, fojtsad el szépen) hanem arra, hogy jogos amit érzel (hiszen kiabálhatsz majd otthon), de meg kell tanulnod kezelni az érzést.
Törődő szülőtípusok: önbecsülést és önbizalmat épít
Tehát az aktív és támogató törődés sem mellőzi a határok meghúzását. Ezt viszont sosem kritizálva, a fejedet leüvöltve vagy megalázva teszi. Magabiztosan, határozottan és ami a legnehezebb sokszor: higgadtan és nyugodtan. Az érzelmi gondoskodási stílusok közül tehát az aktív törődés és a támogató törődés a két legbiztonságosabb. Ezek a szülőtípusok járulnak hozzá a leginkább ahhoz, hogy elismerést és önbecsülést adjanak a gyermeknek felnövekedésük során. Ahhoz, hogy szülőként minél inkább képessé váljunk megközelíteni ezt a működésmódot, elengedhetetlen saját magunk vizsgálata, a saját érzéseinkkel való találkozás, önnön magunk ismerete, és a szándék arra, hogy mindezekben fejlődjünk.
Hogyan váljunk törődő szülővé?
Persze felmerül a kérdés – teljesen jogosan – hogy oké, de ehhez minimum buddhává kellene válni, ki az aki ezeket a helyzeteket így képes lenne kezelni? Ráadásul ott ahol több gyermek van, a figyelem is megoszlik, és óhatatlanul nem tudunk minden helyzetre reagálni. Ha pedig a terheket is egyedül kell cipelnie egy anyának (vagy apának), mert a szülők elváltak, akkor pláne felejtős lehet a törődő szülővé válás…
Tapasztalataim szerint azért vannak ilyen szülők, de inkább kevesebben. Magam is azok közé tartozom, akik tanulják az érzelmi fejlesztő szülővé válást, hiszen dacára a sok évnyi önfejlesztésnek az otthonról hozott minták mai napig át- és átszűrődnek a családi kapcsolataimba. Annyi előnyöm talán van, hogy immár másfél évtizede foglalkozom önismerettel, és tudatosan igyekszem rátekinteni önnön működésemre. Igyekszem oldani és korrigálni a számomra hátráltató mintákat és rengeteget foglalkoztam a bennem élő gyermek gyógyításával is. Így a gyermekem érzelmi világába is könnyedén bele tudok már helyezkedni, és onnan tudok kommunikálni vele, az ő szükségleteit meglátva, meghallva.
Az önmagunkkal való foglalkozás, az önismeret mélyítése és a szándék a fejlődésre azonban mind fontos lépések a szülői szerepünkben. Az érzelmileg érett szülői stílus kialakításának és az érzelmi fejlesztésnek nincs időkorlátja. Bármikor lehetünk képesek rá, még akkor is, ha a gyermekünk már felnőttként áll előttünk. És amit biztosan tudok: ha csak kicsit is sikerül megközelíteni ezt a szülőtípust, már megérte. Soha ne azt nézzük, hogy milyen messze vagyunk tőle, hanem inkább azt, hogy milyen messze jutottunk azoktól a mintáktól, amiken változtatni akartunk, és amiért elindultunk az önismeret útján!
Ha érdekel a folytatás, iratkozz fel itt a hírlevelemre!
Ajánlott szakirodalom:
Jean Illsley Clarke-Connie Dawson: Felnövekedni újra
