A gyerek szülő konfliktus felnőttkorban több forrásból is táplálkozhat, ezek közül egyik lehet a félreértelmezett kommunikáció, az egymás megértése helyett a saját „igazságnak”, hitrendszernek a védelme, vagy hogy nem tartják tiszteletben egymás határait.
Ez a cikk most a gyerek szülő konfliktus kapcsán a hitrendszereket veszi szemügyre. Azért is, mert a munkám során nagyon sokszor találkozom a gyermekben ezzel járó bűntudat érzéssel (apasebek, anyasebek).
Gyerek szülő konfliktus a hitrendszerek tükrében
Amikor egy gyermek megszületik, akkor már kész hitrendszerrel élő szülőkhöz születik. A hitrendszerek között vannak pozitív és negatív érzelmi töltésűek is, és ezek legnagyobb része gyermekkorban, kb. 7 éves korig alakul ki. Vagyis a gyermekek kb. 7 éves korig szívják magukba azokat a meggyőződéseket, amelyek később a világra és a környezet történéseire adnak választ, magyarázatot, és egyfajta fix pontként működik majd az ő életükben is.
Hitrendszereket, meggyőződéseket mindenki találhat a saját életében, pl: „a pénz nem boldogít”, „a férfiak nem megbízhatóak”, „válás a mi családunkban nincs”, és így tovább.
Ezek a hitrendszerek nem minden esetben mondódnak ki, sokszor az érzelmekben, megélésekben, tudat alatt történnek, de nem lehet véka alá rejteni egy gyermek elől. A család tagjai láthatatlan szálakkal kapcsolódnak egymáshoz érzelmileg és mentálisan is, vagyis nem kell kimondódnia egy „hitrendszernek” ahhoz, hogy arról a család többi tagja tudomást ne venne, ne érezné.
Amikor a gyermek elkezdené a saját életét élni, könnyen előfordulhat, hogy a teljes életre való törekvésében megakad, és úgy érzi, nem tud egyről a kettőre lépni, amit nehezít az is, hogy érzelmileg nem támogató szülők veszik körül. Ha a szülők nem eléggé rugalmasak (diszfunkcionális család), akkor feltehetően nem is tudják elfogadni azt, hogy gyermekük élhet teljes életet anélkül, hogy az ő meglátásaikat követné.
A gyermekeiket birtokló családokban előfordulhat az is, hogy azzal akarják visszafogni csemetéiket, hogy megpendítik számukra az érzelmi zsarolást, nagyon súlyos esetben akár kitagadással is fenyegetőzhetnek.
A megoldás egy ilyen gyerek szülő konfliktusban
Szülőként és gyerekként is a legfontosabb az lenne, hogy mindenki megvizsgálja önmagában, hogy tulajdonképpen milyen hitrendszer vagy hitmondat égisze alatt „harcol”.
Vegyünk egy példát: ha a szülők ellenzik a felnőtt gyerekük válását, akkor feltehetően nem a gyermekük igényeit látják, hanem egy rikító zöld cetlit, amire nagy betűkkel van felírva a VÁLÁS szó. Ha a gyermek tart a szülei reakciójától, akkor érdemes tudatosítania önmagában, hogy ha a családban a válás tabu, akkor őt is ennek tükrében fogják megítélni.
Majd megnézni, hogy miért is félelmetes a szülei véleménye? És nagyon gyakran azt dobja ki a gép végeredményül, hogy azért, mert fél, hogy elveszíti a szeretetüket, hogy kiesik a kegyeikből:
„ha aszerint élek, ahogyan a szüleim tanították, akkor ahhoz megkapom a szüleim szeretetét és elfogadását is. Ha nem aszerint élek, akkor nem kapom meg.”
Így kapcsolódik össze a gyermekkorban átvett hitrendszer és a szeretetérzés.
Ha gyermeked kellő támogatást kap ahhoz, hogy felnőttkorában akár másként is csinálhatja, mint ahogyan te elképzelni vagy képes, akkor még nagyobb esélye lesz megtalálni a saját helyét ezen a hétmilliárdos bolygón, arra a röpke 80 – 100 évre, amíg az élete tart.
Az önismeret útját járó szülőként nyugodtan bízz a gyermekedben, hogy ő is képes megoldani a saját lelki gubancait. Önismeret útját járó gyermekként pedig dolgozd fel a sérelmeidet, és egyszerűen csak fogadd el a szüleidet olyannak, amilyenek. Az elfogadás a legtisztább szeretet alapja.
Fontos: önismeret, önismeret és igény az önismeretre.
Miért gondolom, hogy ez túl egyszerű, túl „tuti”?A valóság ennél sokkal-sokkal bonyolultabb, sokrétűbb, mindenhol más-és más lehet.Konfliktusnál – ami nem a csip-csup haragszomrád ezért-azért – nagyon mélyen gyökerezhetnek sérelmek, talán a legfőbb okozó a szeretetlenség.Ha pedig ez a baj, akkor, sajnos, nem orvosolható.
Nagyon igaznak érzem, amiről ír. A szülőket nem lehet megváltoztatni. Sem meggyőzni. A rugalmatlan szülő nem fogadja el a más értékrend szerint élő gyermekétől a tanácsot, még ha százszor is bebizonyosodott az évek során, hogy a gyermek megáll a lábán a világban. Nehéz látnom, hogy a rugalmatlanságuk mennyire megnehezíti az életüket, és nem tudok segíteni rajtuk, mert az én értékrendemet nem értik. Tudom, hogy neheztelnek rám, amiért, nekem, úgymond, nem kell az ő életük. El kell fogadni őket, úgy, ahogy vannak. De ehhez is kellene egy csöppnyi rugalmasság a részükről, hogy ne érezzem az elutasítást mindennap. Ezeket az érzéseket nem lehet kimondani, nem lehet megbeszélni. Egyszer megpróbáltam. Oltári nagy veszekedés lett belőle. Kidobtak. Azóta sem javult a kapcsolatunk. Próbálok ezzel együtt élni. Több-kevesebb sikerrel. És próbálok rugalmas szülő lenni. Ez már jobban sikerül. Örülök, hogy a saját felnőtt gyermekem mindig megtalálja hozzám az utat. Mert én nyitva tartom neki ezt az utat. Pedig ezernél is több kilométerre él. De a lelkünk között nincsenek kilométerek, és megteszek mindent, hogy ne is legyenek. Ezzel párhuzamosan pedig próbálok együtt élni a saját apa-anyasebeimmel. Sajnos, én is úgy érzem, hogy ezekre nincs orvosság. Vagyis egyoldalúan nem orvosolható semmiképp.
Személyes tapasztalat, hogy a nagy korkülönbség csak ráerősít a problémákra… közel negyven éves volt az édesanyám, mikor születtem. Az elmúlt évek generációs változásai még fokozottabban jelentkeznek, mint előző generációknál. Így az életszemlélet beli különbségek folyamatos konflitusforrások egy rugalmatlan megöregedett szülőnél. Ha előtte is érzelmileg zsaroló és mártír típus volt, így öreg korára egy teátrális díva és egy veszett diktátor keverékévé „fejlődhet”. Gyerek legyen a talpán, aki lelki traumák nélkül „túléli” ezt a szülőtípust.
Kedves Mano, úgy gondolom, hogy ez elsősorban az általad felvetett személyiség (pl. zsaroló típus) kérdése a szülőnél, mint korkülönbség kérdése.