Az anyaseb begyógyítás nem lehet kerek az apasebek begyógyítása nélkül, hiszen ha csak az egyik oldal sérüléseivel foglalkozunk, attól a másik oldal sebei még tudattalanul működnek és szólnak bele felnőttkori döntéseinkbe, választásainkba, érzelmi hangulatunkba.
A folyamatot picivel komplexebb módon, szélesebb forrásból, és mindkét nem számára építem fel, mint ahogyan a fogalom magyarországi meghonosítója, Bethany Webster. Önismeret tréneri és tanácsadói tapasztalataim alapján teljes eredményt a lelki egészségmegőrzés területén, és komplex lelki fejlődést nem lehet elérni anélkül, hogy foglalkoznánk az apai ágról hozott mintákkal is.
Anyaseb begyógyítás mellett fontos az apaseb is
A mélyebb önismereti út a lélektannal foglalkozók szerint sem kerülheti el a mindkét szülővel kapcsolatos problémák (anyaseb, apaseb) feldolgozását, csak ki hamarabb, ki később jut el ehhez a ponthoz. Ezzel dolgozik a hiteles családállítás, ehhez kapcsolódnak családterápiás irányzatok, és ezt érinti a kineziológia is. Az anyasebek és apasebek fogalmát ugyanakkor nagyon találónak érzem ahhoz, hogy magam is e megnevezések használatával hívjam fel a figyelmet a téma fontosságára, és ma már a lelki egészségmegőrzés, és a magas szintű önismereti munka kiindulópontjának tartom.
Az apasebeket és anyasebeket gyógyító folyamatból nem lehet kihagyni a rendszerszemléletet, a családi minták vizsgálatát és belső gyermek terápiát. Az apaseb és anyaseb gyógyítás lépéseit 8 pontban határoztam meg:
Apaseb és anyaseb begyógyítás 8 lépése
1.Hozd felszínre tudattalan lelki kötődéseidet!
2.Gondold át gyermekkori és felnőttkori szerepedet a származási családodban!
3.Azonosítsd be a szülői hitrendszereket!
4.Fogalmazd meg őszintén az általad vágyott és a valóságban megkapott anyai-apai gondoskodás közti különbségeket!
5.Engedd el azt az elvárást, hogy a szüleid egyszer olyanná válnak, mint amire vágysz!
6.Azonosítsd be az érzéseidet!
7.Töltődj fel azokkal a támogató és szeretetteljes erőforrásokkal, amelyekre mindig is vágytál!
8.Gondoskodj folyamatosan újonnan megszerzett lelki egészségedről!
Az apaseb és anyaseb begyógyítás lépéseinek
folyamatát a gyakorlatban is elsajátíthatod, és máris elkezdheted hatékonyan gyógyítani magad, ezen az önismereti tréningen.