Több szakirodalom is foglalkozik a szülőtípusok témakörével. Az érzelmileg érett szülő tud talán a legtöbbet tenni gyermeke lelki és érzelmi fejlődéséért. Miért?
Aktualitás: gyerekek érzelmi fejlesztésének témájában indítottam zárt körű csoportot nemrég. Mindezt azért, hogy jobban ráláthassunk arra, hogy mit kell(ene) már most tenni ahhoz, hogy gyermekeink érzelmileg fejlett, kiegyensúlyozott felnőttekké váljanak majd. Az egyik legfontosabb tennivaló pedig annak meghatározása és elfogadása, hogy mi magunk – apák, anyák -milyen szülőtípus kategóriába tartozunk, milyen volt a saját szüleink stílusa, milyen érzelmi közegből indultunk gyermekként. Ha azt látjuk, hogy mi másként szeretnénk csinálni, mint anno ők tették, akkor pedig bátran beleállni önmagunk fejlesztésébe.
Szülőtípusok: az érzelmileg érett szülő
Ez a szülőtípus lehetne az elutasító szülőtípus ellentéte, vagyis az, akire minden kisgyermek vágyna, ha már nulla naposan tisztában lenne azzal, hogy egyébként létezik. Ez az a szülőtípus, akit minden kisgyermek alanyi jogon érdemelne meg, mert minden kisgyermek tiszta lappal érkezik a világba. Az, hogy milyen érzelmi csomagot alakít ki felnőtt korára, többnyire az őt körülvevő gondozók érzelmi csomagjától függ. Az érzelmi csomag, amiből felnőttként fog „dolgozni”, lehet borúsabb, derűsebb, sérültebb vagy kiegyensúlyozottabb. Azoknak lesz azonban több esélyük a boldogabb életre, akiknek a csomagjában szerepel az érzelmi fejlesztés, az érzelmi érettségre nevelés is. Vagy úgy is mondhatnák, hogy akikben boldog belső gyermek él. Ezt többnyire azok a szülők tudják megtenni, akik a saját érzéseikkel is tisztában vannak, képesek szembenézni önmagukkal és a helyzetükkel. Nem menekülnek el a kellemetlen érzések elől sem, és ezáltal a saját gyerekeik érzelmi életét is képesek látni, képesek velük ebben együtt lenni.
Ha mi magunk úgy érezzük, hogy fényévekre vagyunk ettől a típustól, ne aggódjunk, ugyanis ezeket a készségeket ki tudjuk alakítani magunkban. Akkor sem késő, ha a gyerek már lassan felnő, vagy talán már fel is nőtt!
Felnőni érzelmileg érett szülő mellett
Ha neked ilyen volt az egyik vagy mindkettő szülőd, akkor gyermekként azt tapasztalhattad, hogy amikor valami nagyon bántott vagy rosszul esett számodra, akkor igyekezett veled maradni a nehéz érzéseidben, fogta a kezed és nem hagyott magadra akkor sem, amikor éppen magad sem tudtad megfogalmazni, hogy mi a baj. Például amikor:
- igazságtalanul leszidott az óvónéni vagy a tanítónéni, és te még nem tudtad megfogalmazni otthon, hogy mitől vagy kiborulva
- féltél kiállni szerepelni a kötelező iskolai előadáson és egy hete minden este sírtál a feszültségtől és az izgatottságtól, két éjszaka pedig bepisiltél a stressztől, amire kisbaba korod óta nem volt példa…
- vagy meghalt a hörcsögöd és emiatt napokon át sírtál
- vagy a bolt kellős közepén mindenki szeme láttára behisztiztél, amikor nem kaphattad meg a második tábla csokit
Az érzelmileg érett szülő reakciói
Ekkor az anyukád vagy apukád rendszerint:
- figyelmesen végighallgatott, elismerte a benned dúló dühöt és haragot, megvigasztalt, biztosított róla, hogy melletted áll, majd esetleg másnap bement az oviba/iskolába, hogy beszéljen az illetékesekkel a helyzetről
- nagyon is jogosnak tartotta az érzéseidet, talán még azt is elmondta, hogy ő is utálta gyerekkorában a szerepléseket, és veled együtt kezdett volna ötletelni, hogy mi lehetne a megoldás. („…látom mennyire terhes neked ez az egész helyzet, én pedig nem hagyhatom, hogy rámenjen a testi és lelki egészséged. Szeretnéd, hogy ma délelőtt felhívjam Sári nénit, hogy nélküled tartsák meg az énekkari szereplést? Nekem fontosabb vagy Te, mint a szereplésed…”)
- látta rajtad, hogy gyászolod a kis hörcsögödet és mivel ő maga sem ijedt meg a mulandóság tényétől, ezért nem kezelte tabuként a halált. Veled maradt, amikor sírtál, az ölébe vett és vígasztalt, miközben elmondta, hogy neki is nagyon hiányzik a höri. Tudta, hogy időre van szükséged a feldolgozáshoz, és amikor azonnal új hörcsögöt akartál magadnak, akkor bátran visszautasította. Tudta, hogy az új hörcsöggel csak a fájdalmas érzéseid elől akartál volna elmenekülni, ami viszont nem segítette volna a gyász feldolgozásodat, csak az érzelmek elodázását és elkerülését. Végül együtt kitaláltátok, hogy hová temessétek el a hörit, és egy szép szertartás keretében vettetek tőle búcsút.
- határozottan kiállt az egy tábla csoki mellett, kijelölte a határokat, miközben nem ordította le a fejedet. Sejtette, hogy valami más, talán iskolai aznapi történés dolgozik a lelkedben, és hogy a tábla csoki csak ürügy volt arra, hogy végre kirobbanjon belőled az addig felgyűlt feszültség. Azt is tudta, hogy azért ő kapja a hisztirohamodat, mert ő a szülőd (pl. anyukád), akinél érzelmi biztonságban vagy. Tehát nálad tudja első körben biztonságosan kitenni az érzelmi bánatát, és nyilván nem a szomszéd néninél… Igyekezett rövidre zárni a jelenetet anélkül hogy sértegetne, majd türelmesen kivárta otthon, amíg lecsillapodsz és végre elmondod, hogy mi is történt valójában.
…persze ez csak néhány példa arra, hogy ha érzelmileg érett szülő mellett nőttél fel, akkor miképpen próbálta lereagálni az érzéseidet. Az ilyen szülő mellett felcseperedve érzelmileg stabil, egészséges önbizalommal és önbecsüléssel rendelkező személyiség válik a gyermekből felnőttkorra.
Miért nem jut minden gyereknek érzelmileg érett szülő?
Ha mindenkinek érzelmileg érett szülő jutna, a világunk maga lehetne a mennyország. Az, hogy nem így van, az hitem szerint azért is lehet, mert így viszont lehetőséget kapunk önmagunk fejlődésére. Arra, hogy menetközben egyre magasabb szintre lépve tudjuk folytatni az életünket. Persze csak ha hajlandóak vagyunk fejlődni, az önismeretünket mélyíteni, meghaladni önmagunkat.
Ki az a szülő, aki a mindennapok terhe mellett képes érzelmileg éretten reagálni?
Véleményem szerint inkább kevesebben vannak, mint többen. A szülőcsoportban, ahol feldolgozzuk ezt a témát, sokszor nevetünk a saját anyaságunkon és apaságunkon. Azon, hogy ugyan melyikünk képes erre a hétköznapok rohanásában úgy, hogy közben nekünk is vannak feszültebb és stresszesebb pillanataink. Ha ilyenkor talál meg a gyermekünk szintén nehéz pillanata, no akkor már igazi buddhává kell válni ahhoz, hogy mindez sikerüljön. Azonban nem az a lényeg, hogy minden egyes alkalommal ez flottul menjen. Ha már megvan a szándék, és csak a töredékét voltunk képesek megtenni – mondjuk benne maradni a gyerekkel a nehéz érzéseiben – már sokkal többet tettünk a gyerekünk érzelmi kiegyensúlyozásáért és fejlesztéséért, mint anno a mi szüleink tudták tenni.
Ha érdekel a folytatás, iratkozz fel itt a hírlevelemre!
Ajánlott szakirodalom:
Gyerekek érzelmi intelligenciája (John Gottman)
