Az egyéni családállítás Budapest 9. kerületében vár, hogy megtapasztalhasd ennek a módszernek a hatékonyságát.
Egyéni családállítás Budapesten 15 éves tapasztalattal, bejelentkezés, díjazás és időpontkérés családállításra, konzultációra itt >>>
Mitől működik az (egyéni) családállítás?
Azt már jó ideje tudjuk, hogy a felmenőktől átvett minták akár tudattalanul is hatnak az életünkre, a családterápia transzgenerációs irányzata is foglalkozik ezzel. Sőt, a családállítás is tk. ezt a jelenséget lovagolja meg. A korábbi álláspont az volt, hogy az elődök tapasztalatai és emlékei csak tanulás során adódhatnak tovább az utódoknak. Egy 2013-as kutatás – amiről itt írtam – is felhívta azonban a figyelmet arra, hogy mindezek kémiai nyomot hagynak a DNS-ben, így továbbadódnak a később születetteknek. Ezzel foglalkozik az epigenetika.
A családállítás módszere – beleértve az egyéni családállítást is – pedig képes megmutatni, hogy milyen generációs mozgatórugók vezérelnek minket egy-egy nehéz, terhes élethelyzetben. Ezek a mozgatórugók akár gyermekkorban, a felnövekedésünk során keletkeztek, akár egy felmenőnk generációs tapasztalatából, vagyis epigenetikusan alakultak ki. A családállítás nemcsak megmutatja ezt, hanem képes korrigálni, javítani is az adott mintázaton. Így tehát a konfliktus feloldására, ezáltal a kiegyensúlyozott életvitel kialakítására fókuszál.
Mi történik egyéni családállításon?
Az egyéni családállítás a módszernek az a formája, amikor csak a családállító és a kliens van jelen. Az ülés kezdetén egy rövid megbeszélés történik, amikor is feltérképezzük a problémát, kiválasztjuk a problémahalmazból azt az egyet, amelyikkel foglalkozunk. Van, amikor azonnal látható és érezhető, hogy melyik generációnál, családtagnál, életeseménynél érdemes indítani az elakadást okozó mintázat gyógyítását, és van, hogy ehhez több információ szükséges. Az egyéni állításban színes, földre tehető szimbólumokat használok, ezek képviselik a családtagokat, helyzeteket vagy másképpen: a rendszer elemeit. A térben elhelyezett szimbólumok segítenek abban is, hogy a kliens végre megláthassa az őt eddig akadályozó érzelmi mintázat, alakíthassa az akár gyerekkorban „beragadt” működési módot. A folyamat során a probléma megoldását speciális, úgynevezett oldómondatok segítségével segítem. Ez egyfajta párbeszéd a szimbólumok által képviselt személyekkel, helyzetekkel, amit a vendég közreműködésével végzünk el. Közben folyamatosan figyelem a kliensben zajló történéseket, és ennek megfelelően alakítom az állítás menetét, hogy aztán saját testre szabott megoldással indulhasson haza. Az ülés végén még egyszer rátekintünk az újonnan kialakított képre.
Vélemények korábbi kliensektől >>
Hatékony az egyéni családállítás?
Az elmúlt sok év tapasztalatai azt mutatják, hogy a hatékonyság függ a probléma mélységétől, a kliens nyitottságától is, de általánosságban véve hatékony és bár nem terápia, de terápiás jelleggel is bír.
A hatékonyságról több eset is tanúskodik, néhány bejegyzés olyan helyzetekről, amikor eredményes lehet ez a módszer:
Mikor érdemes egyéni családállításra menni?
Akkor, amikor az illető úgy érzi, eléggé nyitott a változtatáshoz, és már kellően sokat „szenvedett” ahhoz, hogy elege legyen belőle. Akkor is választható ez a forma, ha valaki nem akarja mások elé vinni a problémáját.
Egyéni családállítás Budapest, Székesfehérvár vagy online >>>