A nőgyógyászati problémák lelki okai közül az előző cikkben a meg nem született gyermek(ek) témakörét és ennek feloldási lehetőségeit jártuk körbe. Most pedig essen szó egy olyan női, múltban eredő generációs okról, amiben nagyon sok nő családja érintett lehet, és ami sokszor csak „titokként” jelentkezik.
Mint korábban is írtam, a női test igazán „fondorlatos” módokon képes kiszolgálni egy-egy tudat alatt a lélekben működő családi, generációs mintát, feloldatlan családi történést. Az utóbbi időben sok olyan esettel találkoztam egyéni foglalkozásokon, amikor valamilyen nőgyógyászati probléma is társult a hozott témához. Ilyenkor ahhoz, hogy a hozzám fordulóval közösen megoldásokat találjunk, egyrészt megnézzük a jelen életútból fakadó elakadásokat, mint lehetséges okot vagy okokat (erre példa az előző cikkben). És még valamit, ami nagyon fontos: a női ágon felmenő asszonyok, anyák sorsát. Most ez utóbbit vesszük górcső alá egy konkrét történelmi eseményen keresztül.
A második világháború szülte „családi titok”
Szinte majdnem minden, magyarországi gyökerekkel rendelkező mai felnőtt nőnek az 1939 – 1945 között zajló második világháború idején élt a nagymamája vagy a dédmamája. A húszasoknak talán a dédmamája, a mai 30-as, 40-es korosztálynak a nagymamája. Akár ki is lehet számolni, hogy kinek hány éves volt a nagyija vagy a dédije, amikor itthon keresztül kasul vonultak az országon hol a német, hol pedig az orosz katonák (1944-45). (Az én apai nagymamám például 15 éves volt, az anyai nagymamám pedig fiatal, kisgyermekes anyuka, akinek a férje a háború miatt évekig volt távol a családjától.)
Ma már köztudott az is, hogy ezekben az időkben a lányokat és asszonyokat bújtatni kellett az idegen katonák elől – tisztelet a kivételnek -, ha a család azt akarta, hogy ne bántalmazzák és erőszakolják meg őket. (Ez a témája például Polz Alaine Asszony a fronton című könyvének vagy Pető Andrea Elmondani az elmondhatatlan című könyvének is.) Sajnos a családi legendáknak részesei lettek a megerőszakolásokról, kegyetlenkedésekről szóló történetek. Ezek ráadásul szégyenfoltként maradtak meg az érintett nők lelkében. Ezért a később születetteknek, akár saját lányaiknak, unokáiknak már nem is akarták, tudták elmondani, félve attól is, hogy fájó sebeket tépnek fel velük. Ettől függetlenül a családi rendszer energetikai lenyomatába ezek a traumák, megélések, idegen katonáktól megfogant és meg nem született vagy megszületett gyerekek már bekerültek. Kiiktatni azzal, hogy nem beszélünk róla – nem lehetett. Így születhettek meg a háborús „családi titkok”.
Nőgyógyászati problémák lelki oka a „titok”
A nőgyógyászati problémák lelki okai közül tehát ez is egy lehetőség a sok közül. Az, amikor a második világháború idején élt női felmenő a nőiségében, a szexualitásában vagy ezen keresztül a termékenységének harmóniájában akkora traumát élt át, hogy azt örökre magába zárva, szégyenérzettel beburkolva hordozta a lelkében. Anélkül, hogy gyógyírt, feloldást kapott volna rá. S mivel a háborús kegyetlenkedéseknek rengeteg nő áldozatul esett, ezért ezeket nem hagyhatjuk figyelmen kívül akkor, amikor a női felmenők sorsát vizsgáljuk. A trauma ilyenkor az életet továbbadó, női „teremtési” képességet érinti, az emberi létezésnek azt a területét, ami az egyik legmagasztosabb, és ami csak a nőn keresztül képes megvalósulni. Erre pedig az asszonyoknak, nőknek akkor általában nem volt feloldás, így hát sokszor életük végéig titokként hordozták, több-kevesebb elutasítással reagálva saját nőiségükre. Annak ellenére, hogy a történteket a családi rendszerből többé már nem lehetett kisatírozni.
Persze nemcsak háború okán keletkezhetnek családi titkok, amik kihatással lehetnek nőgyógyászati problémákra. Bármilyen, szégyenteljesnek gondolt tett, esemény, ami egy felmenőt a nőiségében sértett meg, alkalmas erre.
A családi rendszer – a családállítás törvénye alapján – mindig kiegyenlítődésre törekszik. Ezért ilyenkor is így tesz: az a célja, hogy helyreálljon a rend, feloldódjon aminek fel kell, hogy a családtagok kezdjenek valamit azzal, ami az energetikájába íródott még akkor is, ha ez tragikus volt. Ehhez pedig a rendszer az emlékeztetést hívja segítségül, és mivel beszélni nem tud, a testi tünetek nyelvén kommunikál. Mégpedig valahogyan kifejezi azt a tagadást és elutasítást, amit a nagyi a trauma hatására a saját nőiségével, testével szemben élt meg. Így történhet, hogy mondjuk a titkot hordozó nagymama felnövő lányunokája sokkal hajlamosabbá válik valamilyen nőgyógyászati problémára, netán terméketlenségre. Nem beszélve arról a szolidaritásról, az unoka láthatatlan lelki fogadalmáról, ami még pluszban rárakódhat a helyzetre. Például hogy: „ha te nem tudtál több gyereket szülni (a háború után), akkor én is követlek ebben.”
A nőgyógyászati problémák valódi célja a családrendszer szemszögéből
Egy ilyen példában sem „kicseszésre játszik” a családi rendszer emlékezete. Nem az a célja egy nőgyógyászati problémával, hogy a nagymama vagy a dédmama háborúban elszenvedett traumáját lenyomja a családtagok torkán, hogy aztán utána mindenki szenvedjen tőle. Pont ellenkezőleg: az a célja, hogy végre ki legyen mondva az IGAZSÁG. Az, hogy ami a nagyival történt az BŰN ÉS IGAZSÁGTALANSÁG. Hogy a nagyi nem felelős, hanem ártatlan és ÁLDOZAT. S hogy aki(k) elkövette ezt a bűnt, azt illeti a szégyen, a bűnhődés és a felelősség, és senki mást. A célja az, hogy ki legyen mondva, és fejet hajtsunk a nagyi szenvedése előtt, az előtt, hogy a trauma ellenére mégis VOLT EREJE viselni az életet, továbbélni a sorsát és akár TOVÁBBADNI az életet. Hiszen így születhettek meg a család leszármazottjai, akár a lányunoka is.
Ha pedig jól végeztük a dolgunkat, akkor a nőgyógyászati probléma funkcióját veszti. Azaz nem kell, hogy tovább emlékeztesse a családtagot arra, hogy valamit fel kellene oldani a családi rendszerben. Így hát szépen lassan megszűnik. A családi rendszer tehát nem a „kicseszésre játszik”, hanem arra, hogy a családtagok felszabaduljanak. Hiszen ha belegondolunk, akkor egy „normális” világban nincs olyan, hogy a nőkkel (vagy mással) szemben elkövetett háborús bűnöket évtizedekig takargatni kellene és szégyenkezni miatta. Egy egészséges lelkületű világban egy ilyen trauma akkor és ott feloldásra kerülne, még a nagyi életében. És a bűnös meglakolna bűntettéért. Vagyis, nem lenne szükség generációkon át cipelt „jelzőfaktorokra”, tünetekre.
De mi pontosan a „titok”?
Talán felmerülhet a kérdés, hogy hogyan derülhetne ki, hogy mi történt a nagyival, dédivel? Egyáltalán történt-e vele valami, ha az egész titok, senki nem beszél róla? A válasz egyszerűbb, mint gondolnánk:
NEM DOLGUNK KIDERÍTENI, HOGY MI A TITOK!
Nem kell tudnunk arról, hogy mi a titok, ha egyáltalán van titok. Azért nem, mert ha a tapasztalt önismereti tanácsadó jól végzi a dolgát, akkor a családrendszer segíti őt, és a családállítás eszközein át meg fogja mutatni magát a titok. Nem azt, hogy mi történt a nagyival, hanem azt, hogy van ott valami, ami hatással van a női leszármazott(ak) életére. Amikor pedig az ember már régóta foglalkozik családi mozgatórugókkal, családállítással, családrendszerek vizsgálatával, akkor sokszor a ráérzései is a segítségére sietnek. Abban, hogy megállapítsa, a nőgyógyászati problémák lelki okai közül érdemes-e ezzel az iránnyal foglalkozni avagy sem. Volt már arra példa, hogy egy ismeretlen történetű titokkal dolgoztunk, amiről annyi volt tudható, hogy a háborús-bújtatós időszakhoz kapcsolódik. S végül ez is rásegített arra – az illető által máshol is végzett önismereti munkák mellett -, hogy a vágyott kisbaba megfoganjon.
Most akkor hat vagy nem hat?
A fentiek nem arról szólnak, hogy ha tudunk háborús családi traumáról, akkor rohanjunk egy családállításra feloldani azt. Mert nem biztos, hogy a titok hatással van a saját életünkre. Lehet, hogy soha nem is lesz hatással, de az is lehet, hogy majd akkor lesz, ha például az életünkben olyan szakaszhoz érünk, amire már rezonálni fog. Például ilyen lehet a gyerekvállalás ideje.
Tehát ha nincs probléma, akkor nincs szükség „titok keresésre” sem. Ha nincs probléma, de sejtjük, hogy van családi titok, vagy tudunk traumáról, akkor meg maximum érdemes elmerengeni a fentieken. Lehet érdeklődni a még élő rokonoknál, lehet kérdezni, hogy hogyan is élte meg a nagyi, vagy hogyan jött haza a papa a hadifogságból. Ám legfőképpen hálát adni lehet a felmenőknek és a Mindenhatónak azért, mert a megrázkódtatások ellenére volt erejük küzdeni. Volt erejük élni, és az életet így vagy úgy de mégis továbbadni. Hiszen sokan pont ennek köszönhetjük az életünket.
Betöltés ...
