Menü Bezárás

A családállítás menete

családállítás menete

A családállítás menete az, ami a legtöbb, családállítás iránt érdeklődőt foglalkoztatja, és amivel kapcsolatban sok kérdés szokott lenni. Családállítás menete összefoglaló.

A családállítás menete nem teljesen ugyanaz ha valaki csoportban vagy egyéni családállításban vesz részt.

A csoportos családállítás

A családállítás nem azt jelenti, hogy az egész családot el kell cipelni magunkkal, hanem azt, hogy a résztvevő állításában – tehát annak az állításában, aki a problémát hozza – a csoport résztvevők által megjelenítjük a család tagjait is (ők a képviselők). Ha tehát valaki úgy érzi, hogy rendezetlen a kapcsolata a szüleivel, akkor elég neki eljönnie. A szülőket otthon kell hagyni (pontosabban a szülőknek nem is kell tudni róla), mert az állításban majd a csoport résztvevői közül fogjuk kiválasztani a szülők képviselőit.

Csoportos családállításban résztvevők

A családállításban résztvevők vagy maguk is állítanak témát (vagyis aktuális problémájukat szeretnék megoldani) vagy képviselnek. Ez utóbbi azt jelenti, hogy nem állítanak, hanem a többieknek segítenek azzal, hogy elvállalnak néhány képviseletet.

Egy családállítás csoport lehet egynapos vagy két napos is. Egy-egy csoporttag problémájával természetesen nem egy vagy két napon át foglalkoznak, hanem kb. egy órán át, amíg az adott téma (az a nehézség, amire az állító a megoldást keresi) állítására, megoldására sor nem kerül. Minden résztvevő állításában azonban részt vesznek mások is, akik az illető családjának a rendszerelemeit (elemek például a testvérek, szülők, stb.) képviselik. Aki képviselőként segít mások állításában, természetesen az is dolgozhat a saját problémájával. Ilyenkor a csoport többi tagja fogja képviselni az ő családtagjait. Ez egy kölcsönös dolog, és elmondható, hogy képviselőként is fantasztikus élményeket kaphat és tapasztalhat meg az ember egy hellinger terápiás csoportban.

Ha már nem él valamelyik családtag

Sokszor szokott félreértés lenni azzal kapcsolatban, hogy ha már nem él valamely családtag, vagy már meghalt egyik vagy mindkét szülő, akkor ez hogyan jelenik meg a családállításban, ha szükséges az adott családtag is az állítás során. Ilyenkor semmi extra és misztikus dolog nem történik: az adott családtagot is egy csoportrésztvevő képviseli arra az időre, amíg az állítási munka zajlik. Ez a momentum felszabadítóan szokott hatni, hiszen így van lehetősége a témahozónak arra, hogy a problémáját befolyásoló alapkapcsolatait is rendezze.

Csoportos családállítás menete

A csoport tagok a teremben körben foglalnak helyet, így középen nagyobb, üres tér van. Itt fog zajlani az állítási folyamat. A problémával érkező röviden elmondja, hogy mi az az életében, amire megoldást keres, ha kell, akkor a családállítóval röviden átbeszélik a helyzetet. Majd a családállítást kérő  kiválasztja a jelenlévők közül azokat, akik a családtagjait fogják képviselni „ideiglenesen”. A képviselők mozgásai, térbeli elhelyezkedése alapján és a családállító segítségével kirajzolódik az elakadás gyökere, amit aztán feloldanak az állítás során. Hogy a családfelállítás után mire lehet számítani, az egyénenként változó.

Egyéni családállítás menete

Ha valaki nem szeretne csoportos családállításon részt venni, akkor van lehetősége egyéni családállítás foglalkozásra is jelentkezni. Az egyéni családállítás menetéről itt írtunk bővebben.

 

Továbbiak:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .