Menü Bezárás

Az önmegvalósítás fogalma

önmegvalósítás fogalma

Egy négyszintes lépcsőn végig vesszük, mit is jelent az önmegvalósítás fogalma, és hogyan is lehetne neki kezdenünk ahhoz, hogy kiegyensúlyozott, elégedett életet éljünk úgy, ahogyan azt szeretnénk.

Az önmegvalósítás jelentése a pszichológiában ugyan már összeforrt Maslow motivációs elméletével, mi most egy kicsit más szemszögből vizsgáljuk meg ezt a fogalmat.

Az önmegvalósítás fogalma: az első lépcsőfok

Az önmegvalósítás fogalma nem egyenlő a sikerrel, gazdagsággal, elismeréssel, hatalommal. Az önmegvalósítás egy út. A te személyes utad. Az, ami beléd van kódolva, amiről tudat alatt tudod, hogy követned kell, és amikor nem teszed, rosszul érzed magad. Önmegvalósítani annyit tesz, mint megvalósítani a benned rejlő nagy tervet, ami által megkapod azt a személyt, akinek lenned kell. Mert minden személy valaki, senki sem jött céltalanul erre a világra. Hogy kinek kell lenned, és hogyan juthatsz el hozzá, az már ott van benned. Ezt jelenti az önmegvalósítás fogalma: betejesíted a sorsodat, azt, amire születtél.

Az önmegvalósítás második lépcsőfoka: a kezdés

De hogy találod meg az utat? Az utat nem kell keresned, csak rálépned. Te ebben a pillanatban is önmegvalósítasz és az úton vagy. Kíváncsi vagy arra ki vagy, mert talán nem vagy elégedett az életeddel, érzed, hogy többre születtél. Csak folytasd az utat, és keress tovább magadban és a környezetedben, próbálj ki lehetőleg több mindent.

Az önmegvalósítás harmadik lépcsőfoka – keresd magad a külvilágban!

Az önmegvalósítás fogalma a kezedben van, innentől kezdve nincs más dolgod, mint hogy elindulj egy hosszú, talán rögös, de kalandos úton. Ha van elképzelésed, mivel kellene foglalkoznod, merj álmodni, és próbáld meg, tűnjön bármilyen őrültségnek vagy lehetetlennek. Ha világhírű festőművész akarsz lenni, irány a hobbibolt, szerezd be a szükséges ecseteket, festékeket, vásznat és kezdj festeni. Ha inkább szeretnél megtanulni varrni, akkor porold le az ajándékba kapott varrógéped. De ha arra érzel késztetést, hogy bejárd a világot, akkor bármikor hozhatsz olyan döntést, hogy egy hátitáskával neki vágsz a világnak. Úgyis mindig meg fogod kapni azt, amire szükséged van. Ám ha semmi elképzelésed sincs arról, minek kellene lenned, akkor kezdj el kipróbálni különféle szakmákat. Fejleszd és keresd magad egyszerre, mert ezt is jelenti az önmegvalósítás fogalma. Kövesd azt, amire erős belső késztetést érzel.

Az önmegvalósítás fogalma: a negyedik lépcsőfok a belső utazás

Ne csak a külvilágban, hanem önmagadban, a belső világodban is kutakodj. Minél jobban ápolod a kapcsolatot a lelkeddel, annál tisztább értesüléseket fogsz arról kapni, hogy merre menj és mit tegyél. Gondolj erre úgy, mint egy csatornára, amit kitisztítasz ahhoz, hogy jól halld a lelked szavát és meglásd a tervet. Ezt megteheted meditáció, agykontroll, jóga vagy más relaxációs, vagy az e célra tökéletes belső gyermek technika segítségével, de akár egy hobbival is. Ilyenkor az agyad kikapcsol, és a csend után végre megszólalhat a lelked és beszédbe elegyedhetsz vele. Megtudhatod ki vagy és merre menj. Ez az önmegvalósítás célja.

(B.O.)

JELENTKEZÉS egyéni belső gyermek és családállítás foglalkozásokra itt!

 

Továbbiak:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .