Van ez a Titok „őrület”, biztosan Te is hallottál róla, vagy esetleg olvastad a könyvet. Arról szól, hogy bármit képes vagy megteremteni az életedben. Ami aztán persze vagy sikerül, vagy nem. Aki a sikert már megtapasztalta, annak jó, aki nem, az pedig folyton azt kérdi, hogy vajon mit csinál rosszul.
Van aki azt mondja, hogy Titok ide vagy oda, ha nincs „megírva” a sorsunkban az adott esemény, amire vágyunk, akkor hiába vonzunk ezerrel, nem kapjuk meg.
Van aki meg legyint az egészre és csinálja a dolgát, azt, amiről úgy érzi, hogy tennie kell. A Beszélgetések Istennel c. könyv azt mondja: létezik az úgynevezett „mögöttes gondolat”, az a gondolat, ami a legelső, a legeredetibb benned, aminek nem feltétlenül Te magad tetted le az alapjait, hanem életed korai történései, netán a szüleid hatása, és aminek a létezéséről sokszor nem is tudunk.
Valahogy ezzel értek én is egyet: a titok nem más, mint a benned szunnyadó mögöttes gondolat, amelynek eredete akár gyermekkorodig nyúlik vissza.
Mögöttes gondolat
Egy ismerősöm aki komoly anyagi nehézségekbe került, kénytelen volt szembesülni azzal, hogy el kell adnia a lakását, és albérletet kell majd keresnie. A gondolatra először pánikba esett. Majd fél óra pánikolás után végiggondolta, hogy mitől is pánikol. Végignézett az addig felhalmozott, lakásban heverésző tárgyain, bútorain, és rájött, hogy utál költözni. Arra is rájött, hogy azért utál költözni, mert rengeteg holmija van. Megbeszélte hát önmagával, hogy elkezdi kiszanálni a holmijait, és csak a legfontosabbakat tartja meg, így mindjárt könnyebb lesz a költözés. Ő így oldotta meg a mögöttes gondolatainak a tisztázását, és átírta a saját félelmét.
A titok: a tudatalatti
A mögöttes gondolatot többek között a szüleidtől, tágabb családodtól eredő, tudat alatt hordozott érzések és gondolatminták alkotják, és ha ezeket felismered, akkor az már siker felé vezető út első lépése. És ha a mögöttes gondolat „rendben” van, akkor talán nagyobb esélyed van olyan életet élni, amilyet valóban szeretnél (és nem görcsölsz rá annyira a vonzom/nem vonzom témára).
Ez nem azt jelenti csak és kizárólagosan, hogy innentől kezdve minden rózsaszín és habkönnyű lesz, hanem azt is, hogy a szembejövő nehézségekre, problémákra képes leszel feladatként tekinteni, olyan feladatokra, amelyek bölcsebbé tesznek és aminek a pozitív oldalát is meg tudod majd látni.
Családállítás csoport Székesfehérvár (szept. 11., okt. 16., nov. 20.) >>
Belső gyermek workshop online – 2026. okt. 9. (előjelentkezés) >>
Anyaseb, női generációs terhek workshop online – 2026. nov. 13. (előjelentkezés) >>
Családállítás egyéni ülésben >>
Iránytű csomag – Belső gyermek és generációs minták (online, azonnali kezdés) >>
Generációs örökség Női modullal – önismereti alapprogram (online, bármikor indítható) >>

Rendszer – és családállító, Belső gyermek módszer és önismeret oktató. Mérnök-tanári háttere adja az alapját annak a rendszerszemléletnek, amivel a generációs minták, a Belső gyermek, valamint a női terhek és az örökölt sorsminták feloldásában segít. 2008 óta foglalkozik önismerettel, 2011 óta vezet családállításokat és tart tréningeket. Nemcsak elméletet, hanem megélt tapasztalatokat tanít. A tánc és a kreatív alkotás gyerekkorától része az életének.

