Boldog gyermekek nevelése – hogyan? Természetes, ha egy szülő azt kívánja gyermekének, hogy boldog legyen, és az is az, ha a szülőt foglalkoztatja, hogy hogyan nevelhet boldog embert, felnőttet csemetéjéből.
Nagyon sok cikket találni erről a témáról az interneten, én most azt a néhány gondolatot jegyzem le, amelyekkel a leggyakrabban találkozom önismeret tréneri és tanácsadói munkám során. Ezeket feszegetjük sokszor, amikor személyes konzultációra érkeznek, vagy amikor az online önismereti tréning keretében tesznek fel kérdést a résztvevők.
Kezdjük ott, hogy mit jelent az, hogy boldog gyermek? Hol kezdődik a gyermek boldogsága?
Évek óta foglalkozom anyasebek és apasebek gyógyításával, hol önismereti tréning keretében, hol hellinger terápiás környezetben vagy egyéni konzultációkon, és a konklúzióm az, hogy akkor boldog egy gyermek, ha meg van engedve neki, hogy önazonos legyen. Az önazonosság azt jelenti, hogy nem érzi úgy, hogy álarcot és hamis ént kell neki növesztenie azért, hogy őt a családi környezete, a gondozói elfogadják, ha nem érzi úgy, hogy a szeretet csak akkor jár neki, ha így vagy úgy viselkedik.
6 fontos mondat boldog gyermekek neveléséhez
1) Mondd el gyermekeidnek, hogy mennyire szereted őket.
2) Mondd el nekik, hogy nem kell, hogy olyan életet éljenek, amilyet te gondolsz el nekik, hanem szabadon választhatnak. Ezzel megerősíted bennük, hogy akár a Te szokásmintáidtól eltérően is gondolkodhatnak.
3) Mondd el nekik, hogy mekkora lehetőséget kaptak az életükkel arra, hogy olyan életet éljenek, amilyet elképzelnek maguknak. Magyarul függetlenítsd őket az általad hordozott mintáktól, hitektől.
4) Mondd el nekik, hogy lehetnek ugyanolyanok, mint az apjuk/anyjuk.
5) Mondd el nekik és viselkedj is úgy, hogy tisztában legyenek vele: Rád bármikor számíthatnak. (Ez nem azt jelenti természetesen, hogy arra buzdítod őket, hogy még 50 évesen is a nyakadon üljenek.)
6) Mondd el nekik, hogy ha a fizikai világban már nem leszel, akkor is megtalálnak majd téged a szívükben és a lelkükben. – Ha ennek gondolata megijeszt, akkor olvasd el ezt a cikket.
Megjegyzés: ha a 4. pont érzelmi tiltakozást vált ki belőled, akkor tudat alatt talán megtiltod a gyermekednek, hogy elfogadja a másik felét, akiből született. Ha így érzel, azt a gyerek akkor is megérzi, ha nem mondod ki. A megoldás lehet az, ha végiggondolod, hogy mi hasznod van abból, hogy még mindig „bünteted” a gyermeked másik szülőjét, valamikori szerelmedet azért, mert a kapcsolatotok elején rosszul mérted fel a személyiségét, vagy mert menet közben megváltozott, és nem tudta megtartani az ígéretét (holtomiglan-holtodiglan)?
Ilyenkor jobb elfájni annak a kapcsolatnak a végét, a belevetített reményeket, a be nem tartott ígéreteket, mint egész életben hordozni a sebeket. Ha megmaradsz a sérelmek hordozásánál, akkor légy tisztában vele, hogy annak az lehet az ára, hogy a gyermeked másik szülője iránti lojalitása idővel ellened fordulhat, mivel a gyerek mindkét szülőjéhez lojális, függetlenül azok személyiségétől. Vagy olyat is láttunk már, amikor a gyermek egy az egyben úgy viselkedik, mint a másik, nem szívlelt szülő, emlékeztetve Téged arra, hogy talán el kéne fogadnod az akkori döntésedet, miszerint te pont azt a nőt/férfit választottad akkor társadnak.
Ha te is ebben a cipőben jársz, nézd meg Tordai Teri válási megoldását, ebben a rövid videóban.
Boldog gyermekek, boldog szülők
Ha ezt a néhány dolgot őszintén tudod sugározni gyermeked felé, akkor még nagyobb eséllyel indítod el őt az érzelmi biztonság megélése felé. Ez nem csak a gyermeked, hanem a saját boldogságérzésedet is erősíteni fogja.
A 2. ponttal az a probléma például (nálam biztosan), hogy apám nemhogy nem mondta el ezt, hanem egyenesen kijelentette, hogy márpedig nekem csak annak szabad lenni, amit ő mond. Erőltette, hogy orvos legyek, holott soha semmilyen késztetést nem éreztem ebbe az irányba, de az ő szemében csak az orvos az ember. De ez csak egy az olyan lépései közül, amikkel az életemben adódó lehetőségektől megfosztott a saját igényei miatt (volt, amit tudatosan és volt, amit nem tudatosan tett) és ezek közül volt olyan is, amit később, mikor már törvényileg önálló lettem, már nem lehetett „visszacsinálni” vagy javítani (pl. nem járhat az ember kétszer középiskolába).
Kedves Petra,
szinte mindenkinek vannak ehhez hasonló szülői sérelmeik. Ezen sajnos nem mindig tudunk változtatni, ugyanakkor mégis van valamennyi hozadékuk: rávilágítanak arra, hogy mi hogyan szeretnénk másképp csinálni. Ha nehéz élethelyzetet kap valaki azért, mert a szülei nem tudták „jobban” csinálni annak idején, akkor is van lehetősége arra, hogy később, már felnőttként kihozzon valami jót élete nehézségeiből. Legalábbis a saját példám és tapasztalatom ezt mondatja. Ha nem kaptál szárnyakat, növessz magadnak. Vagy ne, csak tudd, hogy bármelyik döntés a Te választásod. Szülőként pedig mindig van lehetőségünk elkezdeni gyermekeink szárnynövesztgetését. Kívánok sok szépet!