A válás hatása a gyerekre már sokszor ismételt és leírt, megírt tények összessége, azonban van egy olyan szituáció, ami ritkán kerül szóba. Tordai Teri elmondta.
Ha a gyerek panaszkodik a másik szülőre
…akkor mégis több szülő kapva kap az alkalmon, és elkezdi szidni a gyerek előtt a másikat, enyhítve ezzel sértett lelkiállapotán, amiért nem úgy sikerült a párkapcsolata gyermeke anyjával/apjával, ahogyan annak idején elképzelte. Pedig aranyszabály (lenne), hogy a gyerek előtt ne szidjuk a másik szülőt, mert ezzel a válás hatása a gyerekre negatív irányba fejlősik, főleg, ha rendszeresen tesszük. A gyerek lelkében a szidott szülő iránti sajnálat érzés jelenik meg, vagyis érzelmileg jobban fog kötődni a másik szülőhöz, még ha az ellenkezőjét is hangoztatja.
Az a szülő, aki elvárja a gyerekétől, hogy vele együtt haragudjon a másik szülőre, szimbolikusan azt kéri tőle, hogy önmaga felét tagadja meg, haragudjon rá és vesse meg. A gyerek mindkét szülőt egyszerre „tartalmazza”, belőlük van, vagyis ha elutasítja az egyik szülőt, azaz önmaga egyik felét, akkor nem fog tudni teljes egészként létezni a világban (önsorsrontás, párkapcsolati problémák, instabil lelkiállapot, stb.)
Válás hatása a gyerekre – mi lehet a megoldás?
1) A gyerek majd maga eldönti, hogy mit gondoljon a szülőről, nem kell jó előre befolyásolni, és abba az irányba terelgetni, hogy apa/anya „elbánt velünk”. A szidalmazással a gyereket ugyanis szimbolikusan beemeljük magunk mellé a szülő szintjére azzal, hogy rázúdítjuk a másik szülővel kapcsolatos sérelmünket, miközben a gyereknek a „gyereksorban” vagyis a gyerekek generációs lépcsőfokán van a helyük, nem a szülői szinten (parentifikálódás veszélye).
2) A válás negatív hatása csökkenthető, ha megengedjük a gyereknek, hogy szeresse a másik szülőt, még akkor is, ha ezt a másik félnek fájdalmas látni.
3) Ha a két szülő nem képes egymással a továbbiakban szülőként viszonyulni egymáshoz, akkor a gyerek annál a szülőnél van (lenne) jobb helyen, amelyik szülőfélnél biztosítva van a másik szülő láthatása. Tehát ha az anya pl. abban éli ki bosszúvágyát a tönkrement házasság miatt, hogy tiltja a gyereket az apjától, mígnem az apában nincsenek efféle szándékok, és egyébként alkalmas a gyermek elhelyezésére, akkor a gyerek az apánál lenne nagyobb lelki biztonságban.
Tordai Teri megoldása
Találtam ehhez a témához egy kiváló Ridikül (M1, 2014.04.30) részletet, amiből kiderül, hogy Tordai Teri hogyan oldotta meg a helyzetet, amikor a lánya elkezdett panaszkodni az édesapjára. Ajánlom szeretettel minden elvált szülőnek:
Ez nagyon ütős trükk, amit Tordai Teri bevetett! Egyrészt azt a hibát is elkerülte, hogy a lányát a papáról szóló kritikájáért valójában nem szidta meg, mert azzal csak azt a benyomást keltette volna a lányában, hogy azt várja el tőle, legyen nála jobb, toleránsabb – helyette. Másrészt meg azt a szarvashibát is kiküszöbölte, hogy a saját választását tagadja meg a lánya előtt, aki előtt aztán nem lehet álarcot húzni (a gyerekek előtt nem lehet!). Az én szüleim akkor mentek szét, amikor még a bölcsőben voltam, s az anyámtól csupán annyit tudtam az apámról, hogy szobrászművész volt, táncházban ismerkedett meg anyámmal, remekül tudott angolul, anyám szobájában a galériát építette, alkoholista volt, imádta a koronás galambot és azzal ment az anyám idegeire, ha a csap alatt fújta az orrát, vagy ha „büdös” helyett azt mondta tréfásan, hogy „dübüs”. És ennyi. Apám két éve januárban végzett magával a harmadik olyan kapcsolata tönkremenetele után, amelyből gyerek is lett, addig háromszor vagy négyszer láttam összesen, abból is utoljára tizennégy éves koromban, amikor a személyi igazolványomat csináltattuk. Ahogy az anyámat elnéztem, hát nem rendítette meg az apám halála, sőt, kritizálta apám szüleit és barátait (főleg férfiakat), miután hazamentem a megemlékezésről, amelyen énekeltem. Alighanem olyan ez, mintha egy ismeretlent mutatna be már az elejétől rossz színben…