Menü Bezárás

Párkapcsolati problémák a megszólításból?

Te hogyan szólítod a párodat/házastársadat? Hogyan szólítod otthon, és hogyan társaságban? És mire utal egy-egy megszólítás? Egyáltalán lehetnek párkapcsolati problémák egymás megszólításából?

A múltkori nagy megszólítás kérdőív (cikk alján) eredményei alapján, amelyben arra voltam kíváncsi, hogy az olvasóim többsége hogyan szólítja a párját, az alábbi eredmények születtek:

Otthon a legtöbben egyenlő arányban vagy a keresztnevén, vagy más beceneveken szólítja a kedvesét, és mindössze 8 % szólítja a párját “apa” vagy “anya” megszólítással, vagy ennek becézett formáival. Amint kilépünk az otthon falai közül, és társaságba megyünk, akkor viszont már a többség (74%) a keresztnevén nevezi, kevesebben (26%) pedig egyéb beceneveken szólítják a párjukat, az apa/anya
megszólítás teljesen eltűnik.

Néhány gyakran előforduló példa a becenevekből: kicsim, szívem, drága, édes, cicám, életem, csillagom, mackó, szerelmem… Emellett érkeztek különleges, egyedi becenevek is, amelyeket a kérdőív anonimitása miatt most nem teszek közzé.

Mi következik mindebből?

A válaszokból kitűnik, mennyire fontos számunkra a társ jelenléte. A másik, amire szeretném felhívni a figyelmet, az az apa vagy anya megszólítás, vagy ennek más változatai: ha így szólítod a párodat otthon, akkor érdemes picit mögé nézni, hogy mi is áll ennek a hátterében?

Általában akkor kezdjük el apának-anyának szólítani a párunkat, amikor megérkezünk egy új életciklusba: a gyermekvállalás ciklusába. Útnak indul egy új élet, elkezd fejlődni anya pocakjában, és a pár tagjai természetszerűen elkezdik ízlelgetni ezt az új formát, ezt az új szerepet, ami az apaság és az anyaság. Ilyenkor könnyen átváltanak egymás keresztnevéről vagy becenevéről az apa-anya megszólításra, és ez így is van rendjén.

Érdemes azonban tudatosítani ilyenkor azt is, hogy ezek a szerepek, vagyis az apaság és anyaság egy, a párkapcsolattól szétválasztható funkciót töltenek be: a szülői funkciót. Vagyis amikor megérkezik a gyermek, akkor a pár tagjai egymás számára egyrészt párkapcsolati-intim szerepet is betöltenek, valamint szülői funkciókat is. Előbb keletkezett a párkapcsolati “szerep”, és utána jött a szülői funkció.
Ha egy pár sokáig benne marad ebben a megszólításban, akkor ajánlatos figyelni arra, hogy az apa-anya  megszólítással egyrészt erősítik egymás felé a szülői funkciókat, ugyanakkor ezzel párhuzamosan eltűnhet a párkapcsolati szerepek hangsúlyossága: az intimitás, az egymás felé nőként és férfiként fordulás, és ez elég ahhoz, hogy megjelenjenek a párkapcsolati problémák. A megszólítás apró jelnek tűnhet, de sokszor fontos információkat hordozhat.

Ugyanakkor azt is érdemes végiggondolni, hogy minden pár tagjának van egy anyja és egy apja, vagyis amikor egymást úgy szólítjuk, hogy anya – apa, akkor mekkora részben vetítjük rá a saját anyánkat- apánkat a párunkra? Vagy ha tiszteletből, annak elismeréseként szólítjuk így a párunkat, mert látjuk
benne az apát vagy anyát, akkor újra érdemes elgondolkodni azon, hogy vajon mikor látjuk meg benne a társat is, a nőt vagy a férfit?

Nos a fentiek csak gondolatébresztők, és mivel minden pár egyedi és megismételhetetlen, így csak általánosságban igyekeztem írni a témáról, ami viszont erősen érinti a párkapcsolati problémák terét, az egyéni tudatalatti mintázatokat és a családi rendszerben elfoglalt helyekről szóló meglátásaimat, tapasztalataimat.

Továbbiak:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .