Menü Bezárás

“Van közös utunk a párommal?”

Ha az ember eljut addig, hogy elkezdi keresni a válaszokat, az már fél siker. Mint ahogyan a fenti kérdés feltevése is azt jelzi, hogy az illető nem kíván tovább botorkálni a sötétségben, tudattalanul ide-oda vergődni akár egy rossz párkapcsolatban, hanem elindul megkeresni a válaszait.

Ez a kérdés, vagyis hogy “van-e közös utunk a párommal”, sokszor előfordult már egyéni konzultációk során. Volt, amikor konkrétan azt kérték (volna), hogy egyéni családállítással derítsem ki a választ, és semmi többet. Persze ilyenkor nem ezt derítem ki, lejjebb elmondom, hogy miért.

Ha az ember eljut addig, hogy elkezdi keresni a válaszokat, az már fél siker. De vajon miben rejlik a siker másik fele? Nem másban, mint a jól megfogalmazott kérdésben.

S mi vagyis ki lehet az alapja a “jó” megfogalmazásnak?

Hát semmi esetre sem a másik, hanem csakis “én”, azaz saját magunk. Csakis “én” lehetek mindig a kiindulópont. Az én szemszögemből, az én érzéseimből, az én viselkedésmintáimból és az én hozzáállásomból, önismereti utamból lehet csak jól és felelősségteljesen kiindulni, és nem pedig a másik fél rossz gyerekkorából, meg hogy már az apja is így csinálta – ból, meg a párunk rossz beidegződéseiből, hogy meddig fogja még ezt így művelni, változzon már végre. Persze ehhez a kérdés feltevéshez szükséges az önmagunkkal való bátor szembenézés attitűdje, hogy felvállalom, akármi is derüljön ki saját magamról.

Tehát lehet egy belépő kérdés az, hogy van -e közös útja két embernek egy párkapcsolatban, de ilyenkor nem ez a legfőbb kérdés. A saját felelősségen alapuló, önismereti fejlődést szolgáló átgondolt kérdés ilyenkor valahogy úgy hangzik, hogy pl:

“Mi (-lyen személyiségbeli mintám) akadályoz meg engem abban, hogy azt érezzem, közös utunk van a párommal?”

Vagy:

“A párom így és így viselkedik velem, ami nekem nem jó. Vajon képes lennék-e elfogadni őt így, ha tudom, hogy sosem fog változni?” (És ha kiderül, hogy nem tudom így elfogadni, akkor lehet dönteni az elválás mellett vagy a továbbmaradás mellett.)

Vagy:

“Biztos, hogy amit nem tudok benne elfogadni az a saját érzésem? Nem inkább csak anyám nevében – aki utálta apámat – érzek így?”

Vagy:

“Milyen saját viselkedésmintázatom tart engem benne ebben a kapcsolatban?”

A van-e közös utunk kérdésre ugyanis egyszerű a válasz: az egyik variáció az, hogy igen van. A fő kérdés ezután az lesz, hogy a közös utat hogyan járja tovább majd a pár: a már meglévő játszmák és civódások bűvkörében, miközben majd mindkét fél azt reméli, hogy a másik megváltozik az ő kedvéért?

A másik válasz persze az is lehet, hogy: nincs közös út. A fő kérdés viszont ezután az lesz, hogy elbír-e az illető ezzel a válasszal, az elválás fájdalmával, azzal, hogy egyik napról a másikra kiszáll az évek (évtizedek) óta űzött és jól begyakorolt párkapcsolati játszmákból? Tapasztalatból mondom, hogy ha sikerül is elválni, miközben soha nem teszi fel valaki a csakis önmagáról szóló (feljebb ecsetelt) önismereti kérdéseit, akkor ugyanolyan párt fog később találni, akivel a megszokásokat ott folytathatja, ahol az ex-szel abbahagyta. Aztán újra jöhet majd a “van-e közös utunk” kérdés.

Nos, ezért nincs értelme megválaszolni az ilyen kérdést úgy, ahogyan azt elsőre gondolnák. Mert véleményem szerint ez nem más, mint jóslás. Ami pedig nem egyenlő az önismeret fejlesztéssel, a változtatni akarással.  Azt meg lehet mutatni (a családállítás módszerével is), hogy két ember éppen hogyan viszonyul egymáshoz, de hogy hosszútávon lesz-e közös útjuk, nos az már egy másik kategória, és nem tartozik az önismerethez. (Vagyis meg lehet válaszolni, de az a kliens becsapása lenne egy kis megnyugtató buksisimi mellé, meg a pénztárcájának elapasztása mellé, és akkor azt ne nevezzük önismereti fejlesztésnek.)

Tehát egyik válasszal – sem az igen van utunkkal, sem a nincs utunkkal – sem lehet igazából előre jutni, önismeretben fejlődni, sem változni, mert a kérdésben nincs ott a kérdező maga, magja, önmaga.

Csak ha eljutunk oda, hogy fel merjük tenni az igazi, fenti kérdéseket, és megkapjuk a választ, akkor lesz esélyünk arra, hogy valódi változást hozzunk az életünkbe, párkapcsolatunkba. És igen, ezek a saját magunknak kiásott válaszok döntik el azt is, hogy lesz-e közös utunk avagy sem. De ekkor már nem ez lesz a legfontosabb, hanem az, hogy képesek leszünk tudatosan ránézni a párkapcsolatunkra, és egy szintet feljebb lépni, akár ezzel a párkapcsolattal, akár e nélkül.

Továbbiak:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .