Mindannyian önmegvalósító embernek születünk, csak lehet, hogy útközben időnként háttérbe szorulnak önmegvalósító céljaink. Az önmegvalósító ember sugározza magából azt, hogy a helyén van, és hogy rendben van külső és belső világával.
Az önmegvalósító ember születése
Az önmegvalósító ember folyamatosan felteszi magában a kérdést, hogy kicsoda is ő igazából. Milyen céllal született? Mi a jelenlegi életszakaszának a feladata? Mi az, amit mindig is szeretett volna megvalósítani, megtenni?
Hiszen jelenlegi társadalmunk minden eddiginél nagyobb lehetőséget nyújt arra, hogy azzá váljunk, akivé csak akarunk.
Vannak, akik az önmegvalósítást a külsőségekben élik meg, és megint másoknak sokkal fontosabb az, hogy a belső harmóniájukkal legyenek összhangban. Hosszútávon mindenképpen érdemes a belsőre is koncentrálni, mert ha csak a külvilágtól tesszük függővé önmagunk megvalósítását akkor az kiüresedéshez, és hiányérzetekhez vezet.
Az önmegvalósító ember jellemzői
Maslow piramis rendszere szerint ha van, ami motiválja az embert, azért hegyeket képes mozgatni, és az embernek szüksége van arra, hogy megvalósítsa önmagát és feszegesse a határait, mert ettől lesz még jobb.
Az önmegvalósító ember egyfajta kiteljesedést él meg az életében, a döntéseiben és a választásaiban. Nem feltétlenül azáltal, hogy a körülményeit folyton a maga kedvére alakítja – hiszen sokszor hoz olyan történéseket az élet, amelyeket egyéni szinten nem lehet befolyásolni -, hanem azáltal, hogy a sors által hozott fordulatokban, eseményekben igyekszik megélni önmagát, keresi a lehetőségeket, legyen az akár rossznak vélt vagy jónak vélt sorsfordulat.
Az önmegvalósító ember sem boldog a nap 24 órájában, ám képes arra, hogy mély önismeret gyakorlással felülvizsgálja életét, hozzáállását, viselkedését, és ha szükségesnek látja, akkor változtasson azon.
Amikor az ember ebbe az állapotba érkezik, akkor sokkal többet képes adni másoknak, mint előtte: megértést, szeretetet, elfogadást, miközben sosem érzi úgy, hogy önmagának kevesebb jutna.
Az önmegvalósítás elkezdése
Az önmegvalósításhoz először érdemes szabaddá tenni az utat önmagad előtt, vagyis önazonossá válni: megszabadulni azoktól az évek óta rád rakódott sallangoktól, szokásoktól, családi mintáktól, amelyek elfedik előtted valódi lényedet.
„Abszolút jó irányban vagyok azt gondolom a találkozásunk óta … folyik az önismereti utam tovább. Az az elakadásom, amivel megkerestelek tisztult, és a tanácsodra a családomban tisztáztam az eddig ki nem mondottakat, így letisztultak a zavaros energiák.” Linda (2024)
„… az empátiádnak, kedvességednek és a hozzáértésednek hála, már az állítás után rögtön éreztem egy nagy megértést és egy felszabadító megkönnyebbülést a témámban. Ez – mint egy dugó – kinyitott egy szelepet, és elkezdtek „felcsordogálni” generációs sebek okozta rálátások és átélések, aminek hatására úgy döntöttem, magam is megtanulom ezt a csodálatos technikát. Szeretettel ajánlottalak tovább a lányomnak… Nagyon köszönöm!” Cs. Varga Zsuzsanna (2026)
„A családállítás óta felmondtam a munkahelyemen, elkezdtem keresgélni új lehetőségeket, és már adódott is néhány. Még van néhány hét felmondási idő, ami miatt most még kicsit nehéz, de érzem, hogy jól döntöttem, erre kell mennem tovább. Nagyon köszönöm a segítséget!” Zita (2026)
„Már régen volt, hogy családállításon jártam nálad. … most, hogy elolvastam a legújabb hírleveledet, jött fel bennem a hála érzése, amiért akkor ott segítettél egy nagy érzelmi áttörésben engem. … A 30 évvel ezelőtt meghalt testvéremtől tudtam elköszönni, és utoljára szívből megölelni őt. Életem meghatàrozó élménye lett ez. A családom azóta is marslakónak tart, de ez most nem is fontos. Én csak egy nagy KÖSZÖNÖM-öt szeretnék neked küldeni.” F. Bea
„Kedves Kata! Egy örömhírről szeretnék beszámolni. Idén voltam nálad családállításon, azzal a problémával, hogy évek óta nem tudtunk házat venni. A találkozónk után kb. 1 hónapra megtaláltuk a megfelelő házacskát …-on. …nagyon hálás vagyok a segítségedért, és nagyon nagy az örömünk. Biztos vagyok benne, hogy ez családállítás nélkül nem sikerült volna.” Sz. Nikolett
„Sokkal jobb irányba változott az életem azóta, amiért nagyon hálás vagyok! A párommal túl vagyunk egy fantasztikus nyaraláson… Sikerült megszereznem a jogosítványom, … már vezetek is egyedül a városban, és nagyon élvezem ezt a fajta szabadságot.” B. Merci
„Nagyon elgondolkodtató volt az egész, én mindenkinek ajánlanám, hogy ilyenen részt vegyen, mert jobban megismerhetjük a család felépítését, összefüggéseit…” P. Szilvia
”Csak ajánlani tudom mindenkinek ezt a módszert. Katát hiteles segítőnek tartom, a módszert pedig azért ajánlom, mert még a „hitetlenebb” fajtából való emberek is megtapasztalhatják, ha részt vesznek egy állításon, hogy működik. Nem lehet vele megváltani a világot, de segít abban, hogy tisztábban lássuk önmagunkat, a családunk tagjait, a viszonyulásainkat egymáshoz, és a működési mechanizmusokat, a mozgatórugókat ebben a mi kis miniatűr világunkban, a családban.” V. Margó
„Az állítások során nem csak a saját témám érintett meg, a legnagyobb, később az életemben is átalakító erővel a mások állításaiban való képviseleti szerep bírt. Észrevétlenül, de a mindennapokban kétségtelenül tapasztalható módon rendeződött a viszonyom a családtagjaimmal! Hirtelen mindenki (gyermekem, édesanyám, gyermekem édesapja, munkatársaim) sokkal higgadtabbá vált velem szemben, pedig én semmit nem tettem tudatosan és tevőlegesen, ami ezt kiváltotta volna.” K. Gabi
„…ennyi nap elteltével mondhatom, hogy a puttonyomból méretes követ segítettél kitenni. Nagyon köszönöm! Van meg min dolgozni, de ez nagy lépés volt elsőre…és úgy látom van eredménye, nyugodtabb, könnyebb vagyok… :-)” V. Zsófi:
„Szeretném elmondani, hogy annyira jót tett nekem a tegnapi foglalkozás. Mintha mázsás súlyok estek volna le rólam. Köszönöm!” Ági
Rendszer – és családállító, Belső gyermek módszer és önismeret oktató. Mérnök-tanári háttere adja az alapját annak a rendszerszemléletnek, amivel a generációs minták, a Belső gyermek, valamint a női terhek és az örökölt sorsminták feloldásában segít. 2008 óta foglalkozik önismerettel, 2011 óta vezet családállításokat és tart tréningeket. Nemcsak elméletet, hanem megélt tapasztalatokat tanít. A tánc és a kreatív alkotás gyerekkorától része az életének.
★ További információ Katáról
★ Programok