Minap kötelező oltásra vittem a csemeténket, és hát ki szereti, ha injekciós tűvel megbökik, és fájdalmat okoznak neki, naná, hogy senki, nemhogy a gyerekek. A lelki fájdalom elkerülése már egészen kis korban elkezdődik, ha nem figyelünk.
A váróban több anyuka is ült kisgyermekével, többen közülük szintén oltásra hozták gyermeküket. Gyorsan haladt a sor, és miközben várakoztunk, egy párbeszédre lettem figyelmes a szülő és a pár éves kisgyermekük között. Velük volt a néhány hónapos babájuk is, aki hallhatóan szintén oltást kapott, és végig sírta a készülődést és haza indulást.
Ekkor a szülő odafordult a nagyobbik gyermekéhez, akinek a kedélyállapota látszólag rendben volt, és dicsérően megjegyezte neki, hogy „te mindig jól viselkedtél, sosem sírtál a szuriknál”.
Ez utóbbi eset azért érdekes, mert így kezdjük el megtanulni már gyermekként, hogy hogyan is kell tagadni a fájdalmat, hogyan kell a szőnyeg alá söpörni a rossz érzéseinket. Hogy akkor vagyunk/voltunk jók, ha a fájdalomnak nem adunk vagy adtunk hangot. És ha ezt a fizikai fájdalom tagadásával kezdjük, akkor onnan már csak egy lépés a lelki, érzelmi fájdalmak tagadásának a megtanulása.
Miért nem jó a lelki fájdalom elkerülése?
Azért, mert amíg tagadunk bármilyen fájdalmat – legyen az lelki vagy fizikai – addig az a fájdalom nem szűnik meg, hanem láthatatlanul dolgozik és von el energiát tőlünk, köti le lelki tartalékaink jó részét, miközben megpróbáljuk elhitetni a külvilággal, hogy minden rendben van.
Akinek nagyon sokszor elmondják gyermekkorában, hogy nem jó az, ha „sírsz” (a fiúk nem sírnak – ugye ismerős?), ha „fájdalmadnak adsz hangot”, az felnőttkorára tökéletesen megtanulja a fájdalom elkerülést. Ennek a következménye pedig a lelki fájdalom kivetülése fizikai és lelki betegségekben.
A lelki – érzelmi fájdalmaknak és mindenféle fájdalomnak a legelső gyógyulási lépése magának a fájdalomnak az elismerése.
Hiszen ha veszel egy nagy levegőt, és beismered először, hogy igen, ez oltárira és rettenetesen fáj, azzal megengeded, hogy felszakadjon mindaz, ami a fájdalomtagadás gátja mögött méregként felhalmozódott a lelkedben. Egyszerűen kihúzod a dugót a palackból, és a fájdalom beismerésével együtt távozik minden, ami addig a lelkedben duzzadt és teherként energiát vont el láthatatlanul.
Megkönnyebbülsz és végre vehetsz egy nagy levegőt. Igen, ebben sokszor az is benne van, hogy a palackból kiengeded annak tagadását is, hogy a te felelősséged is benne van a fájdalom keletkezésében – olyan esetekben, amikor a Te alakításod is hozzájárul a kialakult élethelyzethez. Ilyenkor azzal, hogy megengeded önmagadnak, hogy a saját felelősségedet láthasd, azzal veszed át igazán az irányítást az életed fölött. És ha valóban képes vagy szeretni önmagadat, akkor a saját felelősségedet nem kudarcként hanem lehetőségként éled meg. Lehetőségként az életed boldogabbá és teljesebbé tételére.
A lelki fájdalom ellen…
Tehát a fájdalom elismerése mindig a legelső lépés az érzelmi egyensúly felé. Akkor oldódik ki egy lelki blokk, ha először elfájjuk a mögötte húzódó érzelmi gócot. És valóban, ehhez nagyon sokszor bátorságra van szükség.
Ezért gondolom azt, hogy már gyermekkorban érdemes tanítani, hogy a minket ért fájdalmat ne tagadni akarjuk, hanem igenis a lelki életünk részévé tenni. Ezért oltások előtt elmondtam a kisfiúnknak, hogy „nyugodtan sírhatsz, hiszen tudom, és mindenki tudja, hogy a szuri fájdalmas”. És miután kijöttünk a rendelőből, és egy kicsit még sírt, akkor is elmondtam. „Engedélyt” adtam neki arra, hogy érezhesse azt, amit éppen érez, és hogy ezt – akár sírással is – kifejezhesse. És láss csodát, egy kicsit még hüppögött, aztán abbamaradt a sírás.
A lelki fájdalom ugyanis annál hamarabb múlik, minél előbb elismerjük, hogy van és létezik!
Ez a tapasztalatom. És mindazt, amit a saját érzelmi hiányaim feltöltéséért tettem annak idején a belső gyermek munkával (is), azt szívesen adom tovább, nemcsak az olvasóknak, hanem a gyermekünknek is.
Rendszer – és családállító, Belső gyermek módszer és önismeret oktató. Mérnök-tanári háttere adja az alapját annak a rendszerszemléletnek, amivel a generációs minták, a Belső gyermek, valamint a női terhek és az örökölt sorsminták feloldásában segít. 2008 óta foglalkozik önismerettel, 2011 óta vezet családállításokat és tart tréningeket. Nemcsak elméletet, hanem megélt tapasztalatokat tanít. A tánc és a kreatív alkotás gyerekkorától része az életének.
Valóban fontos az érzelmeink felismerése és megélése!
Ugyanakkor annak a felismerése is ugyanolyan fontos szerintem, hogy az eseményeket mi ruházzuk fel érzelmi töltéssel, mi soroljuk be őket a kellemes/kellemetlen kategóriájába. És ennek felismerése felszabadító tud lenni.