Az élet mulandó és véges. Teljes életet csak annak tükrében élhetünk, ha ezt elfogadjuk. Az ember könnyen halogatja és odázza el a dolgait, mondván, hogy ráér még,
még meg kell várni, amíg ez vagy az sikerül vagy amíg összeáll az életében, aztán persze sosem áll össze, és a nagy várakozásban elfelejti a mulandóságot, végül a halálos ágyán találja magát, amikor meg már minden késő. E téren sokat tanultam Singer Magdi képzéseiből (gyásztanácsadó csoport vezetés). Majd önismereti utam részeként megszületett a Halálközeli Beszélgetések az Életről című interjú könyv is.
De még ennél korábban sokat adott az alábbi Bronnie Ware könyv is, amiből álljon itt egy részlet arról, hogy hogyan is képes megváltoztatni az ember életét az, ha nem dugja a fejét a homokba, és ha elfogadja, hogy az élet mulandó.
„A mi társadalmunk kirekesztette a halált, szinte tagadja a létezését. Ám ahelyett, hogy elfogadnánk a halált, inkább igyekszünk elleplezni. Mintha megpróbálnánk meggyőzni magunkat arról, hogy amit nem látunk, az nincs is. Pedig ez tévút, mert emiatt az anyagi világban, és a hozzá társuló, félelmek táplálta viselkedésformákban próbálunk értéket találni.
Ha viszont megtanulunk szembenézni az elkerülhetetlen halállal, és őszintén elfogadjuk, mielőtt bekövetkezik, akkor még idejekorán változtathatunk azon, hogy mit tekintünk fontosnak az életben. S ez lehetővé teszi, hogy az energiáinkat olyan irányba tereljük, ahol valódi értéket hozunk létre. Mihelyst elfogadjuk, hogy az időnk korlátozott, még ha nem is tudjuk, hogy évekig, hetekig vagy csupán órákig tart még, nem fogjuk hagyni, hogy az egónk vagy mások rólunk alkotott véleménye vezéreljen bennünket. Ehelyett inkább a szívünkre fogunk hallgatni. A feltartóztathatatlanul közelgő halál elfogadása teremti meg a lehetőséget arra, hogy a fennmaradó időben több értelmet és kielégülést találjunk az életünkben.”
Részlet Bronnie Ware: Életkönyv
c. könyvéből
Ehhez kapcsolódó 5 legfontosabb dolog, amit megbánnak a haldoklók, itt olvasható
„Abszolút jó irányban vagyok azt gondolom a találkozásunk óta … folyik az önismereti utam tovább. Az az elakadásom, amivel megkerestelek tisztult, és a tanácsodra a családomban tisztáztam az eddig ki nem mondottakat, így letisztultak a zavaros energiák.” Linda (2024)
„… az empátiádnak, kedvességednek és a hozzáértésednek hála, már az állítás után rögtön éreztem egy nagy megértést és egy felszabadító megkönnyebbülést a témámban. Ez – mint egy dugó – kinyitott egy szelepet, és elkezdtek „felcsordogálni” generációs sebek okozta rálátások és átélések, aminek hatására úgy döntöttem, magam is megtanulom ezt a csodálatos technikát. Szeretettel ajánlottalak tovább a lányomnak… Nagyon köszönöm!” Cs. Varga Zsuzsanna (2026)
„A családállítás óta felmondtam a munkahelyemen, elkezdtem keresgélni új lehetőségeket, és már adódott is néhány. Még van néhány hét felmondási idő, ami miatt most még kicsit nehéz, de érzem, hogy jól döntöttem, erre kell mennem tovább. Nagyon köszönöm a segítséget!” Zita (2026)
„Már régen volt, hogy családállításon jártam nálad. … most, hogy elolvastam a legújabb hírleveledet, jött fel bennem a hála érzése, amiért akkor ott segítettél egy nagy érzelmi áttörésben engem. … A 30 évvel ezelőtt meghalt testvéremtől tudtam elköszönni, és utoljára szívből megölelni őt. Életem meghatàrozó élménye lett ez. A családom azóta is marslakónak tart, de ez most nem is fontos. Én csak egy nagy KÖSZÖNÖM-öt szeretnék neked küldeni.” F. Bea
„Kedves Kata! Egy örömhírről szeretnék beszámolni. Idén voltam nálad családállításon, azzal a problémával, hogy évek óta nem tudtunk házat venni. A találkozónk után kb. 1 hónapra megtaláltuk a megfelelő házacskát …-on. …nagyon hálás vagyok a segítségedért, és nagyon nagy az örömünk. Biztos vagyok benne, hogy ez családállítás nélkül nem sikerült volna.” Sz. Nikolett
„Sokkal jobb irányba változott az életem azóta, amiért nagyon hálás vagyok! A párommal túl vagyunk egy fantasztikus nyaraláson… Sikerült megszereznem a jogosítványom, … már vezetek is egyedül a városban, és nagyon élvezem ezt a fajta szabadságot.” B. Merci
„Nagyon elgondolkodtató volt az egész, én mindenkinek ajánlanám, hogy ilyenen részt vegyen, mert jobban megismerhetjük a család felépítését, összefüggéseit…” P. Szilvia
”Csak ajánlani tudom mindenkinek ezt a módszert. Katát hiteles segítőnek tartom, a módszert pedig azért ajánlom, mert még a „hitetlenebb” fajtából való emberek is megtapasztalhatják, ha részt vesznek egy állításon, hogy működik. Nem lehet vele megváltani a világot, de segít abban, hogy tisztábban lássuk önmagunkat, a családunk tagjait, a viszonyulásainkat egymáshoz, és a működési mechanizmusokat, a mozgatórugókat ebben a mi kis miniatűr világunkban, a családban.” V. Margó
„Az állítások során nem csak a saját témám érintett meg, a legnagyobb, később az életemben is átalakító erővel a mások állításaiban való képviseleti szerep bírt. Észrevétlenül, de a mindennapokban kétségtelenül tapasztalható módon rendeződött a viszonyom a családtagjaimmal! Hirtelen mindenki (gyermekem, édesanyám, gyermekem édesapja, munkatársaim) sokkal higgadtabbá vált velem szemben, pedig én semmit nem tettem tudatosan és tevőlegesen, ami ezt kiváltotta volna.” K. Gabi
„…ennyi nap elteltével mondhatom, hogy a puttonyomból méretes követ segítettél kitenni. Nagyon köszönöm! Van meg min dolgozni, de ez nagy lépés volt elsőre…és úgy látom van eredménye, nyugodtabb, könnyebb vagyok… :-)” V. Zsófi:
„Szeretném elmondani, hogy annyira jót tett nekem a tegnapi foglalkozás. Mintha mázsás súlyok estek volna le rólam. Köszönöm!” Ági
Rendszer – és családállító, Belső gyermek módszer és önismeret oktató. Mérnök-tanári háttere adja az alapját annak a rendszerszemléletnek, amivel a generációs minták, a Belső gyermek, valamint a női terhek és az örökölt sorsminták feloldásában segít. 2008 óta foglalkozik önismerettel, 2011 óta vezet családállításokat és tart tréningeket. Nemcsak elméletet, hanem megélt tapasztalatokat tanít. A tánc és a kreatív alkotás gyerekkorától része az életének.
★ További információ Katáról
★ Programok