Menü Bezárás

Érzelmi leválás a szülőkről

leválás a szülőkről

Az érzelmi leválás a szülőkről a felnőttség alapvető, ha nem a legfontosabb mozzanata. Hogy ha megkérdezünk bárkit arról, hogy hogyan látja, megtörtént-e az érzelmi leválása a szüleiről, akkor igennel felel.

Ám a helyzet – saját tapasztalataim szerint is – ennyire nem fényes, és 10 felnőtt emberből csupán 1-2 az, aki valóban képes volt érzelmileg leválni a szülőkről, a többség pedig nagyon szeretne. Az alábbi írás olyan esetben segítség, ha a szülő és felnőtt gyerek kapcsolata gyakran konfliktusos.

 

A láthatatlan lépés: érzelmi leválás a szülőkről

Miért láthatatlan? Azért, mert a szülőkről való leválásnak az első jele mindig látható: anyagilag történő leválás, ami a látható világban, a fizikaiban is megnyilvánul. Úgy mint pl. különköltözés, saját magamra főzés, saját fizikai szükségleteim önálló, anyu-apu segítsége nélkül történő kielégítése, és így tovább. Az első jel megléte 10 felnőttnél a többségnek megvan.

A második jel a teljes leválásban pedig az érzelmi leválás a szülőkről. Azért nevezem ezt láthatatlan jelenségnek, mert az érzelmeink bennünk, a lelkünk mélyén zajlanak, és hiába költözött el valaki jó messzire a szüleitől, attól a lelkében, az érzelmeiben még 120 %-osan megélheti a szülői érzelmi befolyásolás teljes skáláját. A szülői befolyásolást ne csak úgy képzeld el, hogy a szülők mindig éreztetik, hogy mit szeretnének a gyermeküktől, gyermekükkel, hanem inkább úgy, hogy a már felnőtt gyermek adott esetben fél nemet mondani a szüleinek, fél kinyilvánítani a saját véleményét, fél meghúzni a határait, és különösképpen úgy érzi, hogy muszáj REAGÁLNIA, muszáj TANÍTANIA és MEGMAGYARÁZNIA a szüleinek a saját álláspontját.

A legalattomosabb, és a legfőbb akadálya az érzelmi leválásnak ez utóbbi, amikor a felnőtt gyerek tapasztalván, hogy szülei nem képesek úgy értelmezni, akképp megérteni és elfogadni őt, ahogyan számára az jó lenne, akkor belendül az érzelmi gépezet, és elkezdi szüleit “felvilágosítani”, tanítani, megmagyarázni nekik, vagy nem, de akkor is a saját igényeiről lemondva a sajátja helyett az ő kedvük szerint tenni, hátha így sikerül elfogadtatnia velük a saját életére vonatkozó szabályait. Csakhogy ez a fajta játszma nem más, mint energiapazarlás.

Érzelmi leválás a szülőkről 3 lelki lépésben

Amikor a hozzám fordulókkal elérünk a szülőkről való leválás témaköréhez, segítvén és biztatva őket a folyamatban, akkor mindig elmondom, hogy:

  1. Nem érdemes arra várni, hogy a szülők egy napon úgy fogják látni az érzelmi szükségleteidet, ahogyan neked jó volna. Hiszen ha eddig sem voltak rá képesek, akkor csak időpazarlás arra várni, hogy “na, talán majd most”. Ha pl. gyerekkorodban sem biztattak, nem fejezték ki feléd őszintén az érzéseiket, ha inkább kritizáltak, vagy túlgondoskodtak rólad, vagy te voltál a legfőbb támaszuk, mert egyszerűen kiegyensúlyozatlan nevelésben részesültél, akkor nagy valószínűséggel nem fognak tudni ezen már változtatni.
  2. Amikor végre beengeded magadba az 1. pont fájdalmas érzését, ami nem más, mint a gyász érzése, és igen, valami olyasmi, mintha azt élnéd meg, hogy “nem is szerettek igazán” vagy hogy “nekem nincsenek is igazi szüleim”, akkor indulsz el a valódi érzelmi leválás útján. Igen, a gyász és a fájdalom érzésén át vezet az út. Mindez nem más, mint a “kijózanodás” útja, amikor végre úgy láthatod meg a szüleidet, ahogyan valójában vannak, és amikor rájössz, hogy évek óta próbáltad kicseréltetni a szüleidben az elromlott alkatrészeket, de mindig közölték veled a boltban, hogy “bocsánat, de a szüleid alkatrészei nem garanciálisak”. És valóban, ez a felismerés sokszor fájdalmas, és magányos érzés. Egyszerűen nem kerülhető meg, hogy elfájd azt a tényt, ami arról szól, hogy a Te életednek az ára az volt, hogy pont ők legyenek a szüleid. Ugyanis nincs más variáció, csak ez az egyetlen. Ráadásul ilyen és hasonló tényszerű dolgokkal nem vagy egyedül, az élet úgy működik, hogy 100%-osan tökéletes szülő nincsen, és ha szülő vagy, akkor ezt bizonyára meg tudnád erősíteni.
  3. Ha ebben a folyamatban rád szakad a magány, az egyedül vagyok érzése, akkor tudd, hogy ez természetes folyamat, hiszen eddig azt vártad, hogy a szüleid, azok az emberek, akiknek az életedet köszönheted, és akiknek a szeretetére, elfogadására minden gyerek vágyik, egyszer csak megadják mindazt, amire a lelkednek szüksége van. (Sőt, azért, hogy érezd az elfogadásukat, lehet hogy sokszor juttattad magad olyan élethelyzetekbe is tudat alatt, amivel valójában nekik akartál imponálni, de nem a te életedet szolgálta.) És amíg ezt vártad, addig volt remény, nem érezted elhagyottnak magad. Ám a kijózanodással ez a remény megszűnik, és rájössz, hogy ideje elindulni, hogy saját magadnak add meg mindazt, amit a szüleidtől nem várhatsz. Ennek számtalan formája lehet: olyan tevékenységek, amikre mindig is vágytál, olyan emberek társasága, akiknek a jelenlétében feltöltődsz, munka a benned élő gyermek gyógyításával, és minden olyan erőforrás megkeresése önmagadban és a környezetedben, ami továbblendít ezen a helyzeten.

Honnan tudhatod, hogy megtörtént az érzelmi leválás a szülőkről?

Először is fontos tudni, hogy ha kiegyensúlyozatlan nevelésben részesültél (és hogy ezt feltérképezd, az az önismereted egyik alapja), akkor a szüleidről való leválás folyamata nem történik meg egyik napról a másikra, hanem gyakran hullámzó, és hosszabb időt is igénybe vehet. Ám van néhány fontos jel, ami mutatja, hogy jó irányba haladsz:

  1. A szüleiddel való kommunikáció során egyre kevésbé érzel késztetést és “muszájt” arra, hogy elmagyarázd nekik a saját álláspontodat, vagy hogy pl. folyton magadra vállald a felelősséget valamelyik szülőd helyett olyan dolgokban, ami egyedül az övék.
  2. Egyre kevésbé érzed azt, hogy érzelmileg megrángat egy-egy számodra nem tetsző reakciójuk. Ha úgy reagálnak rád, amitől Te mindig is a falra tudtál mászni, és kizárólag zaklatott állapotban tudtad elhagyni ilyenkor a helyiséget, akkor most azt veszed észre, hogy érzelmileg sokkal simábban és kiegyensúlyozottabban fogadod a helyzetet. Nem azért, mert egyetértesz velük, hanem azért, mert biztos vagy magadban, a saját életedben, és ha kell, ezt egyetlen lényegre törő rövid mondattal közölni is vagy képes velük. Többet pedig azért nem akarsz mondani, mert az az energia, amit arra fordítanál, hogy meggyőzd őket, sajnáld őket vagy veszekedve védekezz, inkább a saját életedre fordítod. Egyszerűen képessé válsz arra, hogy szeretettel és tisztelettel meghagyd nekik azt, ahogyan ők gondolkodnak, vélekednek nemcsak rólad, hanem a világról, és a saját lelki kiegyensúlyozatlanságukról.
  3. Tisztábban kezded látni azt, hogy hol húzódik a határ a te életed és a szüleid élete között. Ezek már nem folynak egybe, ezért már nem akarsz megoldani minden helyzetet és rossz érzést helyettük, nem akarsz megfelelni nekik, nem befolyásol a véleményük, és nem félsz, ha másként éled az életed, mint ahogyan ők gondolnák. Ellenben képessé válsz elfogadni őket olyannak, amilyenek valójában, és a szeretetnek ez a legmagasabb rendű formája.
  4. Az 1. és a 2. pontot nem agyból teszed, hanem lélekből. Mit jelent ez?
    Ha a leválás folyamatában nem foglalkozol azzal, hogy saját magadnak add meg mindazt (érzelmileg), amit a szüleidtől nem várhatsz, akkor továbbra is űr marad benned, és ilyenkor maximum “agyból” tudsz reagálni a szüleidre, úgy, mintha felmondanád a leckét, de valódi tartalom nem lesz mögötte, csak rejtett zaklatott lelki állapot.
    Ám ha a leválás folyamatában foglalkozol azzal, hogy saját magadnak add meg mindazt (érzelmileg), amit a szüleidtől nem várhatsz, akkor a lelked feltöltekezik, és az űr betöltődik, a korsó megtelik, és nem érzed többé szükségét annak, hogy akár a szüleid, akár bárki más adja meg neked azokat a létfontosságú érzéseket, helyzeteket, amikre mindig is vágytál. Lélekből fogsz tudni kommunikálni a szüleiddel, és nem abbéli félelmedben, hogy “mi lesz, ha nem értenek meg”.

Szigeti Kata

3 Comments

  1. Orosz Júlia

    Kedves Kata!

    Mindig nagy érdeklődéssel olvasom a cikkeidet: nos, ezt a cikkedet is elolvastam már egypárszor, ugyanis érintett vagyok ebben a történetben. Az én esetemet az úgynevezett “két véglet átka” jellemzi: TAPASZTALATBÓL csak a megváltoztatni akarást és az önpusztító, erőltetett megalkuvást ismerem, az általad is említett “gyászt” és “elfájást”, sajnos, csak hírből. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne hinnék benne, de sajnos, a gyakorlati életben sem az örökölt, sem a tanult minták között nincs benne a csomagomban. Négy nő története ez: anyai nagyanyámé anyámé, az enyém és nagyanyám nevelt lányáé. ….
    Ha a szülőkről való érzelmi leválás témakörben lesz tréninged Budapesten, akkor remélem, lesz akkor elég pénzem, mert úgy érzem, a családállítás, illetve az önismereti tréning az, ami most a fejlődés útjára vezetne.

    Üdv,
    Juli

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .