A boldogság akkor késik, ha késlelteted

Hogy hol fogok tartani, amikor majd 25 éves leszek? Hát… lesz csodálatos férjem, gyerekeink, saját házunk és boldogságunk – ez volt a válaszom magamnak kislányként. Ám 30 felett már sejtettem, hogy ezt jól benéztem.

Mert teltek – múltak az évek, elmúlt a 25. születésnapom, a 30. születésnapom és a 35-diken is túl voltam, de az elKÉPzelésből semmi nem valósult meg, és amikor eszembe jutott tizenéves kislánykori énem, akkor csak annyit gondoltam, hogy „na, ezt jól benézted…”

Minden bokorban terem egy Nagy Ő, vagy nem?

Amikor arról hallottam, hogy egy közelebbi vagy távolabbi barátnőm családot alapított, és láttam, hogy a világ legtermészetesebb dolgaként adják elő azt, hogy van az oldalukon egy férfi, akinek gyereket szülnek, akkor nem értettem, hogy hogyan lehet a világ legtermészetesebb dolga az, hogy megtalálják a társukat? Hiszen a saját tapasztalataim, megéléseim az ellenkezőjét mutatták: sokszor hittem azt, hogy végre megjött a herceg fehér lovon, de aztán a végére mindig kiderült, hogy nem stimmelnek a dolgok. Vagy nem gondolta komolyan, vagy lelkileg támogatásra szorult, vagy csak az anyját kereste, vagy agressziót súroló személyisége volt, vagy még nős volt, vagy már nem de lélekben még igen, vagy olyan lelki nehezítő körülményei voltak, amiben akartam, de aztán mégsem tudtam részt venni.

Egy újabb párkapcsolati krízis, és a 30. születésnapom átlépése nyitotta meg aztán a kaput igazán önmagam felé, hogy végre ne csak mögé kezdjek nézni a dolgaimnak, hanem meg is lássam azt, hogy hogyan teremtem meg a saját valóságomat.

Ez van, ha a „rossz” bokrot választjuk…

Mert ahhoz, hogy a tapasztalataimmal azt a következtetést vonjam le, hogy a világ legnehezebb dolga megtalálni a társunkat, ahhoz én is kellettem: amíg nem vettem komolyan magam, addig engem sem vettek komolyan. Amíg nem hittem női erőforrásaimban, addig inkább a lelki tutujgatás erejét használtam, vagyis „párkapcsolat” címén kiválóan támogattam lelkileg kiegyensúlyozatlan, aktuális társamat. Amíg nem tisztáztam le és oldottam fel magamban az apahiányom belső konfliktusait, addig rendre apát kerestem szintén „párkapcsolat” címén. Az előbbi kettő ötvözete bennem, pedig tökéletesen bevonzotta az anyapótlékot (is) kereső férfit. Amíg elhittem magamról, hogy mind nőiségben, mind értelemben kevesebbet érek, mint aki valójában vagyok, addig eltűrtem sok megaláztatást is, szintén „párkapcsolat” vagy „szerelem” címén.

Végül sok önismereti munka, oldás, anyagi ráfordítás de legfőképpen elszánt önszembenézés árán elkezdtem egyre mélyebben látni és érteni, hogy mit szeretnék másként gondolni, érezni ahhoz, hogy a kislánykori énem elképzelése végre valósággá váljon.

Mielőtt benézünk valamelyik bokorba…

Ezen út során végigelemeztem a legfontosabb, gyermekkorban tudattalanul elültetett lelki programjaimat, a felmenőim viszonyulásait párkapcsolatokhoz, másik nemhez, családhoz, szerelemhez, párkapcsolatban megélt önbecsüléshez, tisztelethez, saját határok meghúzásához, érzelmi játszmákhoz, családtagjaimhoz és így tovább, és – sokszor több éves munkával – letettem mindazt, amire nem volt szükségem, és megtartottam azt, amire igen. Láttam például, hogy a lelki mintáimnak köszönhetően éveken át csak a férfiak egyetlen halmazából voltam képes válogatni: abból, amelyikbe a nem választható, családalapításra nem (vagy már nem) hajlandó, érzelmeiket kevésbé vagy egyáltalán kimutatni vagy felvállalni nem tudók tartoznak. (Ha olykor sikerült is véletlenül az ellenkező halmazból választani, akkor viszont még én nem voltam fogékony a helyzetre.) És erről nem a halmaz tagjai tehettek, hanem csakis én, hisz a tudattalan, hozott mintáim, programjaim csak ezzel a halmazzal voltak képesek kapcsolódni.

Persze irigyeltem azokat, akik olyan lelki raktárkészlettel és úgy nőttek bele a felnőttkorba, hogy már huszonévesen rögtön a tuti halmazt voltak képesek meglátni, és azóta is úgy érzik, hogy az Igazival kötötték össze az életüket, nem váltak el, nem támadtak kétségeik és nőként is jól érzik magukat a társukkal. Nekem azonban más lapot osztott a sors, amit utólag már nem bánok.

Inkább a kis Te, mint a Nagy Ő

A feladat tehát adott volt: ha megváltoztatom a gyermekkori lelki programokat, ha tudatosan számot vetek a hozott szülői, felmenői mintáimmal, akkor idővel megváltozik a nézőpontom, megváltozik a lelki habitusom, önbecsülésem, a „halmazokra” való rálátásom, és így tovább. És valóban, ahogy egyre kezdtek feltöltődni a hiányérzeteim, egyre jobban éreztem magam a bőrömben, és végül rájöttem, hogy a Nagy Őt nem kívül kell keresni, hanem önmagamban: ha én egységes egész tudok lenni önmagammal, ha már nem várom a hiányérzeteim pótlását a társamtól, akkor válok alkalmassá arra, hogy megéljem a párkapcsolatot a Nagy Ő-vel, és akkor válok magam is „választható társsá”. Ahogy Müller Péter is fogalmaz: „Ha választanod kell, kivel éld le az életed, a Nagy Ő-vel, vagy a kis Te-vel, válaszd az utóbbit. A kis Te közelebb van a lelkedhez, és meg lehet mellette öregedni.”

Évek óta minden nap meditálok vagy vizualizálok – kinek hogy tetszik. Ez azért fontos, mert sokat segített a jelenleg is megélt valóságom kialakításában, akár abban, hogy immár a „választható, családalapításra is hajlandó társ” halmazából választhattam, és hogy már néhány éve a csodálatos férjem mellett ébredhetek, miközben lassan 40 éves leszek. Persze ebben benne van mindaz, amit feljebb írtam, és az is, hogy lemondtam a kislánykori elképzelésemről, (a „Kis Te-t” választva), és végül ez tette szabaddá az utat a jelen megéléséhez.

És itt még nem áll meg a történet.

Nőként csodálatos ajándék az a megtapasztalás, hogy amikor a saját életedet felszabadítod a gátló, hozott és idejekorán beléd ivódott mintáktól, megtanulsz saját magad számára fontos lenni, feltöltöd lelki hiányérzeteidet és már nem hiányaid vannak, hanem bőségeid, és amikor női teremtőerőddel is kész vagy összhangban létezni, akkor az élet és a létezés csatornájává válhatsz. Vagyis biológiai életkorod ellenére és az orvosi statisztikákra fittyet hányva, spontán megfogan benned az új élet, és egyszer csak fizikai testet ölt szerelmetek gyümölcse. Hogy aztán elmondhasd majd neki, amit már tudsz és megtapasztaltál: hogy bármilyen körülményből is indulsz, az Élet csodálatos, egyedi, megismételhetetlen, és neked nincs más dolgod, mint megélni önmagad teljességét, akármiben is találod meg azt.

Ezt szeretném elmondani a gyermekünknek,

és ezt üzenem Neked is, kedves Olvasó.

Tanulságok, tapasztalatok

1) Ha valamit elképzelsz, és még nem éled, akkor nézz rá a tudattalan működésedre, fedezd fel azokat önismereted mélyítésével, de ne riasszon el, amit találni fogsz.
2) Ha rendre felbomlanak a párkapcsolataid, és nem érzed jól magad ettől, akkor az üzenet arra nézve, hogy szeresd magad jobban, becsüld magad jobban, és add meg magadnak azt, amit eddig megtagadtál önmagadtól.
3) Ha problémáid vannak a párkapcsolattal, akkor kezdd el levetkőzni az ezzel kapcsolatos családi, szülői negatív mintáidat
4) Ha folyton ugyanolyan típusú társakat választasz párkapcsolatnak, akkor itt az ideje megfogalmazni és tudatosítani, hogy milyen típusú halmazból is választasz
5) Ha rossz bokorba tévedtél, akkor nem biztos, hogy ki kell szállnod belőle, hanem lehet hogy csak még egy lépést kéne tenned önmagad teljes megélése és ennek felvállalása felé
6) Ha már tettél lépéseket, és a bokorban továbbra sem érzed magad jól, akkor lehet, hogy idővel úgy fogsz dönteni, kiszállsz
7) Nincs rá garancia, hogy ebben az életben megtalálod a Nagy Őt, sorry, de tényleg ez van
8) Nincs rá garancia, hogy a Nagy Ő tökéletes
9) Ha mégis, akkor valószínűleg csak az első fázisban éled meg ezt az élményt, és az utolsóban a lelki harmóniát.
10) Akármilyen boldog párkapcsolatban is élsz, bármikor hozhat a sors krízist, sötét időket.

Ezért én már jó ideje nem boldogságot kérek a teremtőtől, hanem erőt ahhoz, hogy ha rossz dolgok is történnének, akkor legyen miből lelkileg talpra állnom, és kihozni valami jót a sors adta helyzetből. És ez a kérés sokkal nagyobb békével tölt el.