Rituálé életciklus váltás előtt

Mai társadalmunkból kivesztek a rituálék és életciklus váltást jelző ceremóniák. Persze a legfontosabbak megvannak: ballagás, lánybúcsú, legénybúcsú, esküvő, temetés, keresztelő, stb, ám az egyéni, a csak ránk, a saját életünkre jellemző és ránk szabott rituálék, amelyek lelkünk mélyéről fakadnak, alig észrevehetőek.

Talán azért van ez így, mert keveset kommunikálunk a lelkünkkel, a saját életünkkel, nincs kellő párbeszéd és kapcsolat, és mert különben is, mások is ugyanígy teszik…

Van saját rituáléd?

Én azonban szeretem a saját rituálékat, amelyeket akár magamnak és magamban, akár kísérővel végzek el. Ezeknek a lényege nem az, hogy megmutassak bármit is bárkinek, hanem ennél sokkal „több”: megmutassam a fizikai valóságnak azt, ami a lelkemben, a láthatatlanban zajlik le. Hiszen amint fent, úgy lent, ahogy kint, úgy bent. Ami bennem van, az akkor képes a fizikai világban is megnyilvánulni, megerősödni, az életembe integrálódni és legfőképpen tudatosulni, ha megmutatom neki – a fizikainak -, a saját nyelvemen. A saját nyelv pedig nem más, mint az általam megkoreografált, elképzelt kis ceremónia elvégzése, megélése, megtapasztalása.

Ilyen saját nyelv eredetileg az esküvő, a ballagás és társai, csak ezek már „intézményesültek”, és egy egész világ hasonlóan űzi. Ettől azonban még Neked is lehetnek saját kis rituáléid, Te is találhatsz ki magadnak olyat, amit hatásosnak érzel.

Anyaság rituálé

Ilyen saját rituálét éltem meg anyává válásom előtt. Állapotosságom utolsó heteiben erős késztetést éreztem arra, hogy kifejezzem egyrészt a hálámat sorsomért, és azért, hogy saját erőből és kitartással eljutottam eddig a pontig. Azt is szerettem volna, ha a lelkem fizikailag is felkészül erre az új életciklusra, amiben már nem csak ketten leszünk a párkapcsolatban, hanem családdá alakulunk át. Amikor már nemcsak „én”-ként és feleségként jelenek meg a világban, hanem anyaként is. Egy olyan szerepben, ami annyi viszontagságot és szépséget rejt magában, és ami annyi eddig fel nem tárt erőforrást és lelki mintázatot hoz majd elő belőlem is.

A kis rituálémhoz barátnőmet, Esztert kértem meg, hogy kísérjen el, és segítsen együtt gondolkodni és rám hangolódni abban, hogy hogyan lehetne minél teljesebb a megélés. Végül a helyi tó mellett döntöttünk, és a víztükörre dobott virágszirmok jelezték az eddigi életciklus lezárását és az újnak az elérkeztét.

A szirmok jelentették az elmúlt éveket, a jövőt, a beteljesült és be nem teljesült álmokat, a női felmenőket, az eddigi életvitelt, a rossznak bélyegzett megéléseket és azok gyümölcseit, a lányságot és az anyaságot, a gyermekkort, életem hátralévő időszakát, és azt a sok hálát, amit az élettel kapcsolatban érzek.
Ahhoz, hogy az új bejöhessen az életünkbe – bárkiébe – el kell engedni a régit. Csak akkor tudja befészkelni magát az életünkbe, ha van neki helye. Hát én igyekeztem helyet csinálni neki, elengedni a régit, hogy bejöhessen az új.

Ezután néhány hétre, megszületett a kisfiúnk.

Egy ciklus végleg lezárult, és elkezdődött az új – miközben mi, szereplők benne, ugyanazok maradtunk.

–