Házastárssá váló gyerekek?
Léleksziget logo - önismeret, önfejlesztés, önmegvalósítás, belső gyermek, lelki egészség, önismereti tréning

Házastárssá váló gyerekek?

Talán furcsának tűnik a címben vázolt jelenség, miszerint a gyerekeink is pótolhatják számunkra a házastársat – vagy akár mi pótolhatjuk valamelyik szülőnknek – mégis az a helyzet, hogy ez a jelenség sajnos létezik, a szakemberek parentifikációnak hívják.

 

Amikor a gyerek parentifikálódik (szülősödik), akkor rendszeresen olyan dologi és/vagy lelki feladatokat lát el a családban, amelyekre valójában a szülők lennének a legalkalmasabbak – ha lennének.

Mik lehetnek az okai annak, amikor a gyerek “házastárssá” válik?

Például:

  • ha az egyik szülő kiesik a családi rendszerből (meghal, megbetegszik, elválik stb.)
  • ha a szülő lelkileg annyira instabil hogy a gyereknek “kell” gondoskodnia róla (pszichés beteg, alkoholista, függőségben szenved stb.)
  • ha az egyedülálló szülő mellett nincs más felnőttkorú társ, akivel megbeszélheti a lelki gondjait, problémáit, és folyamatosan a gyerekre zúdítja terheit. Míg régen, amikor több generáció élt együtt, megvolt mindenkinek a lehetősége a saját korosztályához fordulni, addig mára a nukleáris családokban a gyerek az, aki “kéznél” van.
  • ha a szülők rosszban vannak, és a közös gyerek az, aki villámhárítóként köztük áll, és akit bármikor “üzenőfalként” használhatnak egymás ellen.
  • ha az egyik szülő elvárja a gyerekétől, hogy mellé álljon a másik szülővel szemben (meghasadt lojalitás)
  • ha a gyerekre folyamatosan felnőtt szerepek hárulnak: mindig ő vigyáz a kisebb testvérekre, ő gondoskodik édesanyja-édesapja lelki nyugalmáról…
  • ha a szülő tudatosan vagy tudattalanul is akadályozza félig (vagy teljesen) felnőtt gyermeke önállósodási törekvéseit, és azt érezteti vele, hogy nélküle nem képes teljes életet élni (üzenet: “maradj mellettem társnak”)
  • ha mindezek a szerepcserék hosszútávon, éveken át fennállnak…
  • ha a gyermek kiegyensúlyozatlan nevelésben részesült, és elhanyagoló vagy kritikus szülők mellett nőtt fel, akik valamiért nem tudtak fogékonyak lenni az érzelmi igényeire
  • ha a gyerek arra szocializálódik, hogy valamilyen tünettel vagy betegséggel sikeresen elterelheti szülei figyelmét a kettőjük közt lévő házastársi konfliktusról, akár éveken át

Élhet-e házasságban az a felnőtt, aki mellesleg valamely szülője “házastársa” is egyben?

A válasz: igen.
Az erre utaló jelek pedig lehetnek pl:

  • a feleség (vagy férj) folyton úgy érzi, hogy hárman vannak a házasságban: ő, a (parentifikálódott) házastársa és a házastársa valamely szülője
  • A feleség (vagy férj) soha nem élvez elsőbbséget anyósával vagy apósával szemben
  • Pl. a parentifikálódott feleség (vagy férj) nem képes elkülöníteni a saját lelki gondjait a szüleiétől, és addig nem nyugszik, meg helyettük meg nem oldja.

Nehezebb-e a párválasztás a parentifikálódott gyerekek számára?

Igen is, meg nem is.

Ugyanis ha párkapcsolatban élnek, akkor feltehetőleg a társuk is hasonló cipőben jár, mint ők. Ugyanis egy teljes, önálló életet élő férfi vagy nő hosszútávon nem képes együtt élni egy pótanyával/pótapával, és nem is ilyen társat keres.

És az is lehet, hogy hosszú ideje nem talál magának társat, ami valahol logikus, ha belegondolunk abba, hogy egy olyan lánynak, aki “társként” szegődött az apja mellé, vagy egy olyan fiúnak, aki számára az édesanyja a No.1, nem fog megfelelni senki, hiszen a versenyt nem lehet felvenni egyetlen szuper apával vagy egy szuper anyával sem.

Mi a megoldás?

Felnőtt gyermekként az önismeret, és a saját családtörténetünkkel való kapcsolatba kerülés (amit itt tanítok), és a szüleinkkel való kapcsolatunk beazonosítása és gyógyítása. Mindez azért, hogy képessé váljunk a szüleinktől független, érzelmileg és lelkileg is önálló életet élni.

Szülőként szintén az önismeret, a saját családtörténetünkkel való kapcsolatba kerülés, és a szüleinkkel (vagyis gyermekünk nagyszüleivel) való kapcsolatunk beazonosítása és gyógyítása. Hiszen tény, hogy a parentifikáció az esetek többségében generációról generációra adódik tovább, ezért ha gyermekeinknek jót akarunk, akkor előbb magunkat kell gyógyítani.

Még egy apró “trükk” a sokgyermekes szülőknek, akik rendszeresen rábízzák kisebb gyerekeiket a nagyobbakra: a kistestvérre való vigyázás legyen ideiglenes és behatárolt idejű. Ha vége a megbízatásnak, akkor a szülő először is ismerje el nagyobb gyermeke segítségét, majd vegye vissza tőle a feladatot: “megjöttem, visszaveszem tőled a hugira történő vigyázást, most már mehetsz te is játszani”.
Így a nagyobb gyerek sem fogja azt érezni, hogy nonstop dolga lenne vigyáznia a kisebbekre, hiszen az elsősorban szülői és felnőtt feladatkör.


Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.