Menü Bezárás

Fókuszba vettük a jövőt – önismereti tréning

önismereti tréning Székesfehérvár

A csoportos önismereti tréning legutóbbi csapatában igazán lelkes és nyitott résztvevők dolgoztak együtt a jövőt, önismeretet illetően.


Az önismereti tréningen többek között érzelmi generációs és stresszoldó technikákkal, önfeltáró és kineziológiához kapcsolódó módszerekkel dolgoztunk. Merítettem a családállítói, családterápiás, kineziológiai, gyásztanácsadói tapasztalataimból, valamint saját feladatokat is létrehoztam.

Az  első részében máris az érzelmekkel dolgoztunk, majd egy gyakorlat keretében mindenki megbizonyosodhatott arról, hogy a múltbéli dolgok veszteségeiből 99%-ban csak a rossz dolgokat rossz érzéseket vesszük ki magunknak, miközben sok jó dolog is kisült ezekből.

A következő feladat már a jelen élethelyzetre fókuszált, azon belül is arra, hogy hogyan gyorsíthatjuk meg magunknak a problémák megoldását, és hogyan helyezhetjük át a figyelmünket az ezekben a helyzetekben rejlő pozitív hozadékokra. Gyakoroltuk a probléma megoldásokra vonatkozó kommunikációt is, majd ebéd után mindenki a személyes jövőképével foglakozott, azokkal az eddig halogatott, meg nem lépett dolgokkal, kívánságokkal, vágyakkal, amelyek nélkül nem lenne teljes az élete.

A megerősítésben egy általam felépített imaginációs gyakorlat is segítette a résztvevőket, hogy rendet tudjanak tenni az elérendő vágyaik, céljaik között. Majd zárásként egy nagyon egyszerű de hatásos feladatot végeztünk arra, hogy modellezzük az ember életében zajló teremtési folyamatokat, megerősítve ezzel azt az érzést, hogy minden, amit el tudunk képzelni magunknak, az megvalósul az idő egy jövőbeli pontján, ha teszünk is érte.

„Segítséget nyújtott abban, hogy az élet kapcsán felmerülő problémákat, akadályokat könnyebben kezelhessem” Ilona

Technikát kaptam, ami ezentúl mindig kéznél lesz, ha bajba kerülök, és magam tudom irányítani az életem”

„Receptet kaptam az álmaim eléréséhez!” Győri Andi

„Nagyon jól hasznosítható ismereteket és fogódzókat ad a mindennapi önismereti munkához”

 Következő tréning hamarosan, addig is szemezgess innen >>>

Továbbiak:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .